Tavaly is volt pár kiválasztott könyvem, amiket el akartam olvasni, mielőtt megnézném moziban. Az Ahol a szivárvány véget ér volt ebből az egyik, nagyon várt történet.

Bevallom, a könyvben csalódtam, pedig Ahern-től a PS I love you mind könyvben, mind filmben nagy kedvencem. Most alaposan kivesézem mindkettőt.

Nehezen haladtam a könyvvel. Alapból szoknom kellett és nagyon furcsa volt, hogy levelek, e-mailek, sms-ek adják a könyv sztoriját, elég sokáig nem tudtam megbékélni ezzel a formával.
Aztán a történet. Adott két gyerek, Rosie és Alex, akik együtt nőnek fel, egymás legjobb barátai. Mindig tudnak egymásról mindent. Hol haragszanak egymásra, hol kibékülnek, hol egymás nyakán lógnak, de mindig megmaradnak egymásnak, nincs is más barátjuk.

Aztán a gimnázium utolsó évére Alex elköltözik Bostonba a szüleivel. Rosie eltökéli, hogy valóra váltja álmát és szállodaszakra jelentkezik Bostonba főiskolára, de megbeszélik Alex-szel, hogy az év végi bálra együtt mennek. Sajnos az élet (és egy repülőjárat) közbeszól és nem sikerül Alexnek időben hazaérnie, ezért Rosie Briannel megy (akit egyébként utál), le is fekszik vele és teherbe is esik. Na, itt kapásból kérdeztem magamtól, hogy orvos? Esemény utáni tabletta? Ilyenekről még nem hallott? Babát megtartja, iskoláról lemond, szülei segítenek neki mindenben, nála is laknak Katievel és Alex lesz a lány keresztapja.
Rosie egy gémkapocsgyár titkárnője lesz, itt ismerkedik meg legjobb barátnőjével Rubyval, aki jó tíz évvel idősebb nála és bőven van élettapasztalata, viszont kellőképpen utálja ő is az életét, így kellő öniróniával és maró gúnnyal írja a leveleit, amik viszont nagyon felüdítik a sztorit.

Lényeg a lényeg, Rosie és Alex élete egyfolytában keresztezik egymást és egyfolytában elmennek egymás és a lehetőségek mellett, a sors folyamatosan pofán csapja őket. Hol egyik házasodik, hol a másik, Alex többször is, két fia is születik. Az első házassága előtt Rosie meglátogatja és majdnem megcsókolják egymást, ott van köztük a CSÖND, de végül Alex nem csókolja meg, mert jön a barátnő és elárulja a nagy hírt, tádááám, hogy összeházasodnak. (Ez a csönd, többször előkerül a történetben, mindketten emlegetik, persze nem egymásnak.)

A könyv feléig rétestészta érzésem volt, aztán mikor 30-35 éves lett Rosie, onnantól már voltak értelmes gondolatai, kezdett végre felnőtt módon viselkedni. Viszont akkor végképp nagyon megharagudtam, mikor végre elhagyta a férjét, akinek kétszer kellett megcsalnia (amit tudunk minimum) ahhoz, hogy ezt meglépje, nem pakolta össze Katiet és ment Bostonba. Azért mert megjelent Brian? Na, neki tök mindegy lett volna, hogy hol akar 13 év után Ibizáról szabadságra lelépve a gyereke apja lenni, lehetett volna Bostonban is! Katie kicsit hisztizett volna, de hát nehogy már egy 13 éves döntse el, hogy mi legyen az anyja életével, mikor ő jobban tudna róla úgy gondoskodni! Viszont rájöttem, nem lehetett volna akkor még fél könyvet írni! Viszont 45-50 éves korára Rosie eléri végre az álmait és saját szállodát nyit szülei tengerparti házából.
Így telik el az egész könyv és az egész életük. A végén pedig, miután 50 év eltelt a CSÖND óta, végre egymáséi lehetnek! Éljen a happy end! Na nem, nekem ez nem az! Egész életükben egymásért epekednek, rengeteg lehetőség volt adott és még azokkal sem éltek, amiket nem a sors szúrt el nekik!
Viszont kiadói hiba van a könyvek között, ugyanis az újabb kiadású könyvben már csak 28 év van a „csönd” után, hogy összejönnek végre, így ott kb 50 évesek és nem 70, mint az első kiadásban és az eredetiben is, ami pedig egy hatalmas baki! (Így sokan másképp értelmezik a befejezést és én is elnézőbb lettem volna, ha miután már mindketten tudják, hogy egész életükben szerették egymást, nem telne még el 20 év feleslegesen.)

Ezek után megnéztem a filmet és nagyon reméltem, hogy jobb lesz és igen! Bár sokakkal ellentétben, akiknek a könyv jobban tetszett, mint a film, nekem pont a film hozta azt, amit vártam volna a könyvtől.
Sikerült olyan forgatókönyvet írni, aminek azért van is köze a könyvhöz, viszont pont úgy csavarja a történetet, hogy ne legyen vontatott. Akkor hagyja abba a végén, hogy még reális legyen, amennyit várna az ember a másikra és nem múlik el, csak a fél élet egymás nélkül, mikor egyértelműen tudják, hogy szeretik egymást, így 35-40 éves korukra végre egymáséi is lehetnek és Rosie itt hamarabb is jut a saját szállodáig.

Itt két dolgot is megmagyaráznak. Az egyik Rosie szállodamániája, mivel az apja itt egy szálloda portása, így ő ebben nő fel, ezért szereti. A másik meg, hogy Greggel (csak hogy a megcsalós pasi neve legalább stimmeljen) használnak óvszert, de az elveszik és Rosie elmegy orvoshoz, kap esemény utáni tablettát (tehát itt több esze van), viszont beleesik a kivételes 10%-ba, akinél nem használ. Viszont Ruby, a legjobb barátnő itt a patikuslány lesz, akivel együtt fognak egy szállodában dolgozni, viszont Ruby itt Rosie-val egyidős.

Ami viszont a filmben más és sajnálatos, az számomra az, hogy mivel itt is Greghez megy hozzá Rosie, de az a gyereke apja és ő csalja meg, így Katie elveszít egy normális apát és lehetőséget, hogy majd DJ lehessen, ami viszont az ő álma (bár ez a filmben nem kerül elő, mint téma). A másik pedig, hogy Alexnek nem lesznek gyerekei, mert az első, mint kiderül nem az övé, a második házasság meg már az elején felbomlik, mikor sikerül násznagyként Rosienak olyan esküvői beszédet mondania, hogy konkrétan csak a vak nem vette észre, hogy bele van zúgva Alexbe.

Konklúzió
Ha Ahern rajongó vagy, el kell olvasni. Ha szereted az életen át tartó ábrándozást, epekedést, el kell olvasni. Ha reálisabban látod az életet és nem bírod a szenvedést, hagyd ki a könyvet.
A filmet meg kell nézni, ha szereted a romantikát. Szuper délutáni-esti, barátnős, kikapcsolódós mozi, vicces, romantikus.

Értékelés
A könyv 6/10. Nem tudok jobbat adni rá, sajnálom, nekem nem jön be az életen át tartó szenvedés (és én nem a 28 évvel későbbi vége verziót olvastam).
A film 8/10, nem lesz egy olyan örök kedvenc és bármennyiszer újranézős, mint a PS I love you, de azért tetszett.