Októberi színházi bemutatók – Budapest

Már javában zajlanak az októberi bemutatók, van olyan színház, ahol három darab is debütál októberben. A drámáktól a vígjátékokon és musicaleken át a gyerekelőadásokig igazán változatos a kínálat, úgyhogy ebben a hónapban is van miből válogatni.

De kezdjük is a listát! A színházakat ábécérendben, az egyes bemutatókat pedig időrendben vesszük sorra. És bár én már múlt héten megnéztem a Centrál Színház egyik újdonságát, de előbb nézzük, mivel készül a Budapest Bábszínház.

Budapest Bábszínház: Madách Imre – az ember tragédiája – október 17.
Rendező: Keresztes Tamás

Sokáig én is azt hittem, hogy a Bábszínház csak gyerekeknek van. Pedig ez nagy tévedés. Azon túl, hogy a gyerekeknek szóló darabok is abszolút élvezhetőek felnőtt fejjel is (van olyan darab, amit én is már többször láttam), a repertoár mindig tartalmaz kamaszoknak, sőt kifejezetten felnőtteknek szóló darabokat is.

Az októberi bemutatójuk egy kötelező olvasmány feldolgozása. Ami azért is jó, mert a mai középiskolásoknak muszáj valami alternatív mód, amivel bemutatjuk nekik ezeket a műveket. Mert valljuk be, elolvasni már mi sem szerettük őket 30 évvel ezelőtt. És nem szeretek olyan szavakkal dobálózni, hogy az alap műveltség része, mert tudom, hogy már én is középiskolában minden mást olvastam a kötelezőkön kívül. Szóval érettségi tétel, ismerni kell.
A bábművészeti előadásmód pedig egy külön réteget ad ennek a megismerésnek, mert ahogy a fotókat elnézem, több technika is meg fog ebben a feldolgozásban is jelenni.

Ádám, Éva és Lucifer emberi történelmet átfogó utazása az ókori Egyiptomtól az űrutazásig és tovább, a posztapokaliptikus jövőbe vezet, és minden szín újabb és újabb kérdéseket vet fel.
Fejlődik-e az ember a történelem során, tanul-e a hibáiból? Vagy ugyanazokat a köröket futja újra és újra?
Lehetséges-e az ideális társadalmi berendezkedés, vagy minden próbálkozás eleve kudarcra van ítélve?
Mi a szabad akarat?
Mi a szerelem?
Mivégre az egész teremtés?
Elrendelt valóság az, amit hőseink végigélnek, vagy esélyt kapnak, hogy másképp alakítsák a sorsukat?

Kép forrása: Budapest Bábszínház
Centrál Színház : Az ötödik lépés – október 2.
színmű
Szerző: David Ireland
Rendező: Puskás Dávid

Függőség. Itt éppen az alkohol, de van azért más is. Mentor és mentorált. Fel nem dolgozott gyermekkorok és traumák. Hit- és világnézeti ellentétek és generációs különbségek. Az elfogadás hiánya. Irigység. Kontrollvesztés. Ez mind-mind benne van David Ireland darabjában. 80 perc olyan színészi játék, olyan átalakulások, amelyek után van min gondolkodni, van mit feldolgozni.

Ragyogj, Shirley! – Schell Judit zenés önálló estje – október 8.
színmű
Shirley MacLaine regénye alapján színpadra alkalmazta: Schell Judit
Rendező: Pelsőczy Réka

Ez egy abszolút női darab, játékban és rendezésben egyaránt. És én nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy felkerült a megnézendőim listájára. Egyik kedvenc színésznőm Schell Judit, és egyik kedvencem tőle a Csak szex és más semmi. Ott mondjuk azt játssza, hogy nem tud énekelni. 😄

Van, amikor egy szerelem olyan energiákat szabadít fel, amiről álmodni sem mertünk és van, amikor csak átsuhan az életünkön, de segít megtalálni, felismerni, tanítani, hogy kik is vagyunk és merre tartunk.

Schell Judit egy igazi belső utazásra hív bennünket Shirley Maclaine életének egy szakaszán keresztül, sok humorral, tánccal, énekkel és persze szerelemmel.

Kép forrása: Centrál Színház
A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGJOBB SZÍNDARABJA – október 30.
SZÍNMŰ
SZERZŐ: IAN KERSHAW
RENDEZŐ: UJJ MÉSZÁROS KÁROLY

Ian Kershaw brit drámaíró titokban a saját feleségének, Julie Hesmondhalgh színésznőnek írta ezt a különleges, sci-fi elemekkel átszőtt szerelmi történetet, amely 2018-ban az Edinburgh Fringe fesztiválon is nagy sikert aratott. A produkciót 2019. november 26-án Londonban, a Trafalgar Studiosban is bemutatták, ahol 2020. január 4-ig játszották, szintén Julie Hesmondhalgh főszereplésével. A magyar változatban Szinetár Dóra kelti életre a történetet.
(Szintén felkerült a megnézendőim listájára. Mondjuk a Centrál Színház az egyik kedvencem és ott én még nem csalódtam darabban.)

A londoni Preston Roadon hajnali 4:40-kor megáll az idő. Tom, a fiatal író, a vele szemközti házba költözött tanárnő és a szomszéd házaspár kivételével mindenki számára megfagy a létezés. 

Miközben nevetve kísérjük a megállt időben botladozó szereplőink sorsát, felmerülhet, hogy mivégre élünk, ezen a csodálatos kék bolygón? 

Miért kaptuk az életnek nevezett ajándékot, ha nem a megértés, a szeretet vezérel minket?

Például azért, hogy e kedves és szórakoztató darabot nézve el tudjunk mindezen gondolkodni, miközben a meghatottságtól kicseppent könnyeinket törölgetjük!

Kép forrása: Centrál Színház
JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ: 56 CSEPP VÉR – október 24.
MUSICAL
SZERZŐ: HORVÁTH PÉTER
ZENE: MIHÁLY TAMÁS
RENDEZŐ: OLT TAMÁS

Húsz évvel ezelőtt, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján mutatták be először az 56 csepp vér című musicalt a Budapest Sportarénában. A Shakespeare Rómeó és Júliájának történetét az ötvenes évek Magyarországára átültető darab zenéjét az Omega egykori basszusgitárosa, Mihály Tamás szerezte.

Az eredeti előadásban Lőrinc barátot Kaszás Attila alakította, akire Mihály Tamás zeneszerző elmondása szerint kifejezetten ráírták a szerepet. A musicalből 2007-ben film is készült, amelyet már a színpadi előadások során, 16 kamerával forgattak. Kaszás Attila azonban a film bemutatóját már nem érhette meg.

A forradalom 70. évfordulóján most a szintén 70 éves József Attila Színház állítja színpadra a történetet, Olt Tamás rendezésében.

Történetünk egy kicsiny, határ menti településen játszódik, ahol a mindennapokat átszövi a félelem, és az 1950-es évek nyomasztó légköre. 1956. október 23-án a helyi hatalom fényűző bált rendez, miközben a felszín alatt már forrnak az indulatok. A fiatalok titokban összecsapásra készülnek, ám a történelem közbeszól: megérkezik a hír, amely mindent megváltoztat: „Kitört a forradalom!” Ebben a feszült világban talál egymásra  Juli, a hatalom oldalán álló család lánya, és Robi, a kitelepített értelmiségi fiú. Szerelmük tiltott, veszélyes és talán lehetetlen is. Két különböző oldal, két ellentétes sors, mégis egy közös, elsöprő érzés. Ahogy a forradalom híre mindent felkavar, és a hatalom szorítása meginog, választaniuk kell: engednek a félelemnek, vagy vállalják egymást minden következménnyel együtt.

Kép forrása: József Attila Színház
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, Kamra: GÉPNARANCS – OKTÓBER 9.
ÉLŐFILM
SZERZŐ: ANTHONY BURGESS
RENDEZŐ: SÁNDOR DÁNIEL MÁTÉ

A Gépnarancs címéről sokaknak valószínűleg Stanley Kubrick 1971-es, nagy vihart kavart filmje jut eszébe. Pedig a történet eredetileg Anthony Burgess 1962-ben megjelent regényéből származik, amelynek egyik központi kérdése, hogy vajon jobb emberré válik-e valaki attól, ha megfosztják a rossz döntés lehetőségétől.

A Katona József Színház most egy egészen különleges formában, élőfilmként állítja színpadra a történetet. Ez a színház és a film határán mozgó műfaj, amelyben az élő színészi játékot kamerák, vetítések és filmes megoldások egészíthetik ki. Az előadás a BudapestiSkizo alkotócsapattal közösen készül, akik évek óta kísérleteznek ezzel a formával.

A történet főszereplője Alex, akit Gloviczki Bernát alakít. A fiatal fiú a féktelen erőszaktól egy államilag kikényszerített átnevelési eljáráson keresztül jut el a társadalomba való visszailleszkedésig. De vajon nevezhetjük-e valódi változásnak, ha valaki nem saját elhatározásából lesz jó, hanem egyszerűen elveszik tőle a választás szabadságát?

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: KASIMIR ÉS KAROLINE – október 10.
SZERZŐ: Ödön von Horváth
RENDEZŐ: Amélie Niermeyer

Vajon mennyit bír el egy kapcsolat, ha a szerelem mellé munkanélküliség, pénztelenség és egy bizonytalan jövő is társul?

Ödön von Horváth 1932-ben bemutatott darabja a gazdasági világválság idején, a müncheni Oktoberfest forgatagában játszódik. Kasimir elveszíti a munkáját, Karoline pedig többre vágyik annál, amit jelenlegi életük kínálhat. Miközben körülöttük mindenki szórakozik, a fiatal pár kapcsolata lassan széthullik.

A történet közel százéves, de a szereplők problémái ma is ismerősek lehetnek. Nem véletlen, hogy a Katona József Színház az 1920-as évek Németországa és a 2020-as évek Magyarországa között is párhuzamot von. Amélie Niermeyer német rendező előadásában pedig a jelmezek, a zene és a szöveg alapján sem korhű feldolgozásra, hanem egy kifejezetten mai hangvételű történetre számíthatunk. Kasimirt Vizi Dávid, Karolinét Tóth Zsófia alakítja.

ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: Á.T. (ÁLOMPOLGÁRI TEHETSÉGKUTATÓ) – OKTÓBER 2.
SZERZŐ: BÍRÓ KRISZTA
RENDEZŐ: WIDDER KRISTÓF
HELYSZÍN: ÖRKÉNY STÚDIÓ

Öt magyar ember indul egy nemzetközi tehetségkutatón. Csakhogy itt nem énekelni, táncolni vagy bűvészmutatványokkal elkápráztatni kell a zsűrit. Mindössze azt kell bebizonyítaniuk, hogy képesek együttműködni. Már önmagában ez is elég nagy kihívásnak hangzik.

A tét pedig nem kicsi: egy arany világkártya, amellyel ingyenes lakhatás, oktatás, egészségügy, örök élet és még egy tengerparti nyaraló is jár. (Leeloo Dallas – Világjegy… bocs 😄)

Az abszurd történet Bíró Kriszta tollából született, az Örkény Színház belső alkotói pályázatának keretében, amely lehetőséget ad a társulat tagjainak saját ötleteik színpadra állítására. A szerző maga is szerepel az előadásban, amelyet Widder Kristóf rendezett.

De vajon mi történik, ha az álomélethez vezető út éppen azon múlik, amiben talán a legnehezebb megegyezni: hogy mit is akarunk valójában, és képesek vagyunk-e ezért együtt tenni?

Kép forrása: Örkény Színház Facebook oldala
ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: A NŐ, AKI SAJÁT MAGÁT KERESTE – október 3.
izlandi buszos társasopera
SZERZŐ: Szilágyi Eszter Anna
RENDEZŐ: Polgár Csaba

Emlékeztek arra a 2012-es hírre, amikor Izlandon egy turistacsoport órákon át keresett egy eltűnt nőt, akiről kiderült, hogy maga is részt vett a saját keresésében? Az egész félreértés abból indult, hogy a nő átöltözött, ezért a többiek nem ismerték fel, ő pedig nem ismert magára a személyleírásból. A történet annyira abszurd, hogy szinte feldolgozásért kiáltott. Az Örkényben most ezt színdarabban meg is kapjuk.

Szilágyi Eszter Anna ebből az esetből írt egy „izlandi buszos társasoperát”, amelyben a turistabusz utasai között egyre nagyobb az ellenségeskedés. És ha mindez még nem lenne elég, a történetbe az északi mitológia is beköltözik: Odin és Frigg arra kérik az utasokat, hogy közösen sirassák el fiukat, Haldurt, mert csak így támadhat fel. Márpedig az együttérzés éppen nem tartozik a buszon utazók erősségei közé.

Polgár Csaba rendezésében a prózai színház és a zene találkozik, az előadásban pedig a Budapesti Színészképző hallgatói is szerepet kapnak. Hogy ebből az egészből pontosan mi sül ki, azt nehéz elképzelni, de az Örkény társulatát ismerve semmi szokványos nem várható. Hála Odinnak.

Kép forrása: Örkény Színház Facebook oldala
RADNÓTI SZÍNHÁZ: PATKÁNYOK EMBEREK – október 21.
SZERZŐ: Gerhart Hauptmann
RENDEZŐ: Alföldi Róbert

Gerhart Hauptmann 1911-ben írta a Patkányokat, egy évvel később pedig irodalmi Nobel-díjat kapott. A darab nem először kerül a Radnóti színpadára: 25 évvel ezelőtt már játszották, most viszont Alföldi Róbert rendezésében, Bíró Bence átdolgozásában tér vissza. Ráadásul már a címe sem egészen ugyanaz. A Patkányokat áthúzták, helyére az Emberek került.

A történet középpontjában két nő áll. Az egyik elveszítette a gyermekét, és kétségbeesetten szeretne újra anya lenni. A másik gyermeket vár, de olyan kilátástalan helyzetben van, hogy talán éppen az anyaságról mondana le. Két egészen különböző élethelyzet, egy döntés, és az abból kibontakozó tragédia.

Hauptmann több mint százéves történetét most a mai magyar valósághoz közelítik. Hogy miért lett a Patkányokból Emberek? Talán mert bizonyos helyzetekben nem is olyan egyszerű eldönteni, melyik elnevezés a találóbb.

“Ez a darab a jövőről szól. Arról, hogy hogyan fogunk tudni együtt élni minden hazugságunkkal, csalásunkkal és bűnünkkel együtt, amiket a múltból cipelünk magunkkal. A darabbéli szereplők társadalmi kapcsolatai megromlottak, a problémáikat képtelenek egyenes úton megoldani, mindenki hazudik és titkos életet él. Egyedül a művészet marad, ami talán jobbá tudná tenni a világot, de a valós problémákat felmutató művészetre nincs szükség, még ebben a társadalmi és erkölcsi kataklizma utáni időszakban sem. És akkor ebben a silány közegben van egy anya, aki mindent megtesz, hogy legyen egy gyereke, aki normálisan, klasszikus értelemben vett boldogságban felnőve, a jövőt jelentheti. De nem tud létrejönni a családi idill, mert ebben a világban már a megváltók is csak csalással születhetnek.” Alföldi Róbert

THÁLIA SZÍNHÁZ – JÁTÉK A KASTÉLYBAN – október 3. 
Író: Molnár Ferenc
Rendező: Orosz Dénes

Molnár Ferenc 1926-ban írta meg vígjátékát, amely idén ünnepli a 100. születésnapját. Úgy tűnik, a centenárium jó alkalom arra, hogy újra elővegyük ezt a színházi klasszikust. A Centrál Színházban 2024 óta fut a Budapest Bár zenéjével kiegészített változat, amit én már láttam, most pedig éppen a jubileumi évben a Thália Színház is saját feldolgozással jelentkezik.

Úgyhogy lesz most lehetőségem összehasonlítani a két feldolgozást. Ugyanis az előadáshoz öt vadonatúj dal is készült Szemenyei János zenéjével és Cseh Dávid Péter dalszövegeivel.

A Thália változatát Orosz Dénes rendezi, akit elsősorban filmrendezőként ismerhetünk, többek között a Coming out és a Seveled című filmekből. Bár saját elmondása szerint már harminc éve foglalkoztatja Molnár Ferenc műve, ez lesz az első nagyszínpadi színházi rendezése.

A történet egy tengerparti kastélyban játszódik, ahol egy fatális véletlen teljesen felborítja az idillinek induló nyaralást. Amikor a neves szerzőtrió a vadonatúj operettje elkészültével pihenni érkezik az olaszországi kastélyszállóba, még nem sejtik, milyen megpróbáltatások várnak rájuk. Fültanúi lesznek annak, ahogy a szomszédos lakosztályban az operett zeneszerzőjének menyasszonya szenvedélyesen enyeleg a népszerű színésszel, Almádyval. A zeneszerző úgy érzi, nem éli túl, összetörték a szívét. Ezért a híres sztáríró, a zeneszerző gyámja különös tervet eszel ki, előveszi zsenialitását: ha a valóság fájdalmas, akkor új valóságot kell írni helyette…

Forrás: Thália Színház
THÁLIA télikert– CASANOVA, AVAGY ÁLMAIM NYUGTALANOK – október 9. 
Író: Szécsi Bence
Rendező: Szécsi Bence

Vajon hogyan boldogulna Giacomo Casanova a 21. században? A legendás velencei kalandor, akinek a neve mára szinte egyet jelent a nőcsábászattal, valószínűleg a társkereső alkalmazások korában sem unatkozna.

Pedig Casanova jóval több volt hírhedt hódítónál: író, utazó, szerencsejátékos és kalandor, aki Európa számos országában megfordult, és emlékirataiban a 18. század társasági életéről is részletes képet hagyott ránk.

Szécsi Bence új vígjátéka most a múltat és a jelent ereszti össze a Thália Télikertjében. A mindössze ötfős társulat tagjai folyamatos szerepváltásokkal népesítik be Casanova világát, a főszerepet Dóra Béla alakítja. Az előadás álomszerű látványvilággal, félreértésekkel és váratlan találkozásokkal idézi meg a híres kalandort.

Hogy Casanova módszerei háromszáz évvel később is működnének-e? Erre azért kíváncsi lennék.

Forrás: Thália Színház
thália – ARizóna stúdió: A MI BARÁTSÁGUNK – október 17.
Író: Jeli Viktória, Mórocz Adrienn
Rendező: Mórocz Adrienn

Telefonozhat a gyerek, vagy nem? Ha igen, hány éves kortól, mennyit és milyen feltételekkel? Alighanem kevés olyan család van, ahol ez a kérdés még nem került elő. És akkor a mesterséges intelligenciáról még nem is beszéltünk.

A Thália új, 9 éves kortól ajánlott ifjúsági előadásában két barátnő egészen eltérő otthoni szabályokkal találkozik: egyiküknek természetes az online jelenlét, a másikuknak jóval kevesebb lehetősége van rá. Amikor pedig a mesterséges intelligencia is belép a képbe, már nemcsak az a kérdés, mennyi időt tölthetnek a képernyő előtt, hanem az is, hogy mi valódi abból, amit ott látnak.

A mindössze 45 perces, kétszereplős ősbemutatóban Sóvári-Fehér Anna és Kövesi Csenge játszik. Az alkotók nem kész válaszokat szeretnének adni, inkább beszélgetést indítani a gyerekek és a szülők között. Márpedig ebben a témában lenne miről beszélgetni.

Fénykép forrása: Thália Színház
ÚJ SZÍNHÁZ – MACSKAJÁTÉK – október 16.
tragikomédia
Író: Örkény István
Rendező: Vass György

Kevesen tudják, hogy Örkény István egyik legismertebb műve eredetileg filmnek készült. Makk Károly kérésére először forgatókönyv született, ám a filmterv akkor nem valósulhatott meg. A történetből így előbb kisregény lett, majd 1969-ben színdarab, amelyet 1971-ben mutattak be először Szolnokon. Végül 1974-ben a film is elkészült, méghozzá olyan sikerrel, hogy egy évvel később Oscar-díjra jelölték.

Azóta Orbánné Erzsikét a magyar színjátszás legnagyobb színésznői alakították, többek között Sulyok Mária, Psota Irén és Udvaros Dorottya. Most Esztergályos Cecília bújik a szenvedélyes, az öregedéssel és az egész világgal dacoló asszony bőrébe, testvérét, Gizát pedig Frajt Edit játssza. Paula szerepében Gregor Bernadettet láthatjuk.

Az Új Színház Vass György rendezésében mutatja be a tragikomédiát, amely több mint fél évszázaddal az első színpadi bemutató után is emlékeztet rá, hogy a szerelem, a féltékenység és az életkedv nem feltétlenül jár le a nyugdíjkorhatárral.

VIDÁM SZÍNPAD – HALÁLI CSAPDA – október 2.
Író: Ira Levin
Rendező: Dicső Dániel

Ira Levin neve elsősorban a Rosemary gyermeke és A stepfordi feleségek miatt lehet ismerős, pedig színpadi szerzőként is komoly sikereket aratott. Az 1978-ban bemutatott krimivígjátéka például 1793 előadást ért meg a Broadwayn, négy Tony-díjra jelölték, 1982-ben pedig Sidney Lumet filmet is rendezett belőle Michael Caine és Christopher Reeve főszereplésével.

A történet főhőse Sidney Bruhl, egy egykor sikeres krimiíró, akinek mostanában valahogy nem jönnek az újabb sikerek. Amikor azonban egy fiatal pályakezdő zseniális kéziratát olvassa, felmerül benne egy meglehetősen kétes megoldás az alkotói válságra. Vajon meddig menne el valaki egy biztos színházi sikerért?

A Vidám Színpad új bemutatójában Kálid Artúr alakítja a kétségbeesett írót. Dicső Dániel rendezése fekete humorral és váratlan fordulatokkal ígér egy olyan estét, amelyen valószínűleg senkinek sem érdemes feltétel nélkül hinni.

VÍGSZÍNHÁZ, Víg szalon – A SZOBATÁRS – október 8.
Író: Jen Silverman
Rendező: Ujj Mészáros Károly

Jen Silverman amerikai drámaíró vígjátékát 2015-ben mutatták be először, 2024-ben pedig a Broadwayre is eljutott, nem is akármilyen szereposztással: Mia Farrow és Patti LuPone játszotta a két főszerepet. Most először Magyarországon is láthatjuk a darabot, méghozzá Hegyi Barbara és Petrik Andrea előadásában.

A történet egy iowai házban játszódik, ahol az elvált, magányos Sharon albérlőt fogad. A New Yorkból érkező Robyn azonban annyira különbözik tőle, hogy a közös életük aligha lesz eseménytelen. Két nő, két teljesen eltérő élettapasztalat, és egy találkozás, amely mindkettőjük életét felforgathatja.

Ujj Mészáros Károly rendezésében a két színésznő végig együtt van jelen a színpadon. A Víg Szalon intim tere pedig különösen jó helyszínnek ígérkezik ehhez a történethez, hiszen a nézők szinte Sharon konyhájában érezhetik magukat. A darab humorral beszél arról, hogy egy új barátság néha az egész életünket képes megváltoztatni. És ehhez szerencsére nincs felső korhatár.

VÍGSZÍNHÁZ, házi színpad – KEDVES BÓPEER…! – október 9.
Író: Déry Tibor
Színpadra alkalmazta: Ungár Júlia és Zsótér Sándor
Rendező: Zsótér Sándor

Újabb kerek évforduló az októberi bemutatók között! Déry Tibor kisregényét pontosan 50 évvel ezelőtt, 1976. október 1-jén mutatták be először színpadon, méghozzá ugyanitt, a Vígszínházban. Akkor Kapás Dezső rendezte az előadást, a főszerepet pedig Major Tamás alakította. Fél évszázaddal később Zsótér Sándor veszi elő újra a történetet, ezúttal Méhes Lászlóval a főszerepben.

És hogy mit jelent az a furcsa szó a címben? A francia beau-père magyarosan leírva, vagyis após. Ez már sejteti, hogy a családi kapcsolatoknak fontos szerep jut a történetben.

A főhős Flóris, az idősödő író, aki Svájcból hazahívja fiát, hogy enyhítsen a magányán. Csakhogy a fiú fiatal felesége váratlan érzéseket ébreszt benne, és a történet hamar egészen más irányt vesz, mint amit egy hagyományos apa-fiú konfliktustól várnánk.

A mostani előadás látványvilága sem mindennapi: a színpadot egy hatalmas, szőrméből készült arc uralja, amely Flóris különös portréjaként jelenik meg.

Zsótér Sándor rendezése az öregedésről sem a megszokott módon beszél: a magány és az elmúlás mellett a szerelem, a vágy, a hiúság és a humor is helyet kap. Mert attól, hogy valaki megöregszik, még nem feltétlenül mond le az életről. Vagy a szerelemről.

VÍGSZÍNHÁZ / PESTI SZÍNHÁZ – KÉT HÉTFŐ EMLÉKE – október 10.
Író: Arthur Miller
Rendező: Fehér Balázs Benő

Arthur Millert elsősorban Az ügynök halála és A salemi boszorkányok szerzőjeként ismerjük, pedig van egy kevésbé ismert, személyes élményekből született darabja is. A gazdasági világválság idején, még mielőtt sikeres drámaíró lett volna, egy autóalkatrész-raktárban dolgozott. Az ott szerzett tapasztalataiból született meg az 1955-ben bemutatott műve.

A történet egy New York-i raktárban játszódik, ahol a dolgozók napjai meglehetősen egyformán telnek. Munka, kisebb-nagyobb konfliktusok, viccelődés és álmok egy jobb életről. A fiatal Bert számára azonban ez csak átmeneti állomás, ő tovább szeretne tanulni és kitörni ebből a világból. De vajon mi lesz azokkal, akiknek ez nem sikerül?

A darabnak van egy különleges Broadway-kapcsolata is. Az 1976-os felújításban a pályája elején járó Meryl Streep is szerepelt, alakításáért pedig Tony-díjra jelölték.

A Pesti Színház most Fehér Balázs Benő rendezésében mutatja be a történetet, többek között Rudolf Péter, Kern András, Wunderlich József és Fesztbaum Béla szereplésével. A bemutató azonban egy különösen örömteli visszatérést is jelent: Hegedűs D. Géza hosszabb kihagyás után ebben az előadásban lép újra színpadra, Mr. Eagle szerepében. Ráadásul nemcsak színészként tér vissza: az évad második felében Woody Allen Blue Jasmine című filmjének színpadi változatát is ő rendezi majd a Pesti Színházban.

Lemaradtál a szeptemberi bemutatókról?

A 2026/27-es színházi évad már szeptemberben is izgalmasan indult. Ha kíváncsi vagy, milyen előadásokkal nyitottak a budapesti színházak, nézd meg a szeptemberi premierajánlómat is!

→ Szeptemberi színházi bemutatók Budapesten

Similar Posts