Hangolódjunk az ünnepekre Lucy Mitchell új könyvével, a Karácsonyi kutyulással

Lucy Mitchell könyve nem is annyira könnyed karácsonyi történet, mint amilyennek elsőre gondolnánk a fülszöveg alapján. A Pioneer Books friss megjelenése, a Karácsonyi kutyulás az írónőtől magyarul az első, pedig nem elsőkönyves. Van ebben összetört szív, gyász, mérgező családi légkör, állandóan elvesző kutya, bosszantó kivitelező és áskálódó kocsmárosnő. De szerencsére bőven jut a pozitívumokból is, hogy meglegyen az egyensúly és boldog végre is számíthatunk.

A könyv külseje azonnal levett a lábamról

Szokás szerint a könyv kinézete vett le a lábamról. Én még a könyvesboltba járó típus vagyok: bemegyek, kézbe veszem, megsimogatom a borítót, pláne, ha dombornyomott (megszaglászom a könyvet, megpörgetve az oldalakat 😉 ). Egy szép borító nálam nagyon sokat nyom a latban. És nem tudom ki találta ki az éldekorolás elterjesztését, hogy újra menő legyen a könyvet nyomtatva venni, de zseni volt. Őszintén reméltem, hogy a Pioneer Books hozza a tőlük megszokott minőséget és nem is kellett csalódnom.
Tökéletes ünnepekre hangolódós olvasmány.

Ha kedveled a Hallmark-stílusú karácsonyi történeteket, de valami kicsit komolyabbra vágysz, akkor ez pont neked való: nem annyira kiszámítható, időnként mélyebb érzelmeket is megpendít, de közben nem válik szirupossá vagy giccsessé.

Egy kicsit a történetről:

A kezdés mondjuk engem kissé összekutyult. Most kinek is halt meg a barátnője? Nem arról volt szó, hogy a főszereplőnknek? De akkor az egyik barátnő miért is beszél arról, hogy meghalt a legjobb barátnője, mikor a fülszövegen az volt, hogy Rachel vesztette el a legjobb barátnőjét? Ki van akkor kivel? Aztán a következő fejezetben persze kiderül, hogy sajnos ez a barátnő, Olivia lesz az, aki balesetet szenved. Szóval két gyászfolyamat is jelen van és fontos szerepet kap. A feldolgozást nagyon szépen mutatja be a könyv, ebből a szempontból kifejezetten tanulságos.

A másik erős pont a határhúzás témája. Mekkora szerepe van a barátoknak, ismerősöknek abban, hogy valaki felismerje, mérgező kapcsolatban él, legyen az akár a saját családja? Hogyan tudjuk támogatni, hogy ki tudjon lépni belőle és kiálljon magáért? Ehhez is kapunk kapaszkodókat.

A „kedves” anya és nagynéni megszólalásainál nálam rendszeresen felment a pumpa. Rachel lett a papa- és kutyaszitter, míg ők Tenerife-n koktéloznak és osztják az észt. A kedvenc persze a testvér, Maddie, mert vele sosem volt semmi gond, férjhez is milyen jól ment. Frank-nek rengeteg pénze van, milyen szépen élnek, most is Malibura mennek karácsonyozni. (Frank-et egyébként szívlapáttal tudtam volna hátbaverni, mikor közölte, hogy nem mehetnek le Rachel-ék a faluba, csak a kapun belül sétáltassák a kutyát és nem állhatnak szóba a faluból senkivel. Közben persze lealázott mindenkit, akivel éppen beszélt.)

Mindehhez jön még egy mufurc kivitelező, akinek éppen a konyhát kell átalakítania és folyton beszólogat Rachel-nek. Vagy lehet, hogy róla azért az első benyomás csalóka volt?

Szóval van nekünk egy lelkileg összetört főhősnőnk, aki szerelmi bánattól is szenved és a legjobb barátnője elvesztését sem tudta még feldolgozni. Viszont azt látja, hogy a nővérével valami nem stimmel, pedig az váltig állítja, hogy minden rendben, boldogabbak nem is lehetnének a férjével. Rachel kapja tehát feladatnak karácsonyra, hogy vigyázzon a nővére féltett kutyájára, a sógora által vett méregdrága kúriában. És persze a nagyapjára, akit úgy állítanak be a lányai, mint egy demens vénembert, aki csak a kandalló előtt ülhet betakargatva állandó felügyelettel. Külön listát kap a papához WhatsApp-on, amit Eric papa találóan csak Vacaknak hív, imádom is érte. Azért meg pláne, hogy 80 évesen, fütyülve mindenre és mindenkire – pláne a basáskodó lányaira – újra élni és érezni akar és ezért meg is tesz mindent.

Mi rossz sülhet ki ebből a felállásból?

Értékelésem

Erős 4-es. Néha zavart a rengeteg szereplő, időnként elvesztettem a fonalat. Őszintén, nem érdekel minden nagynéni, nagybácsi és unokahúg, aki csak név szinten kerül elő, és semmit nem ad hozzá a történethez.

A másik, amivel sok romantikus regény (és film) elvérzik nálam, az az erőltetett szenvedés. Nem kell mindenáron megbolondítani a szerelmesek kapcsolatát, pláne nem akkor, ha amúgy is ennyi minden történik a cselekményben. A 30+ -os szereplők simán megbízhatnának a saját és a barátaik megérzéseiben, nem kell mindig mindent túlagyalni.

Mindezek mellett tényleg szerettem a történetet. Két este alatt kivégeztem, olvastatta magát. Tényleg hat az érzelmekre, ami az írónő célja a könyveivel. Volt, hogy konkrétan gyomorgörcsöm lett, amikor a „kedves” mama feltűnt a színen. A nővéres szálra krimisebb fordulatot vártam (túl sok thrillert nézek mostanság úgy látom), de sokkal jobb befejezést kaptam. Spoilert nem lövök le. 😉

Az írónőről:
Lucy Mitchell olyan romantikus történeteket szeret írni és kelt életre, amelyek megérintik az olvasókat és arra késztetik őket, hogy többre vágyjanak. Az ihlet sosem állt messze tőle. 40. születésnapja reggelén kezdett el írni, akkor határozta el, hogy rendíthetetlen elszántsággal követi élete álmát. A humora már az egyetemi éveiben is megmutatkozott, amikor vígjátékszerű levelekkel szórakoztatta az édesanyját a napi kalandjaiból.
Otthonát két életvidám tinédzserrel, egy életvidám labradorral, egy huncut macskacsapattal és egy rögbimániás walesi férjjel osztja meg.