Romantikus, vicces, szerethető, zsebkendős. Mindkét alkotás.

Szoktam hallgatni barátnőimre, ha azt mondják, hogy valamit el kell olvasnom, akkor elolvasom. Ez is egy ilyen könyv volt, csak az idő volt meghatározó tényező rá, mert jött ki ugye moziba.

Nagy volt az elvárásom a könyvvel, mert moly.hu-n 96%-ot kapott, ami nem csak a film miatt van, már előtte is ennyi volt, nem csoda hát, hogy máshol is ilyen sikert aratott és felkarolták a filmesek.

Adott egy szépreményű, az életet nagykanállal habzsoló szépfiú, Will Traynor, aki van annyira peches, hogy miután lemond egy esős napon a motorozásról, a házból kilépve pont egy motor üti el.

A  másik oldalon adott egy egyszerű leányzó, Louisa Clarke, aki egy helyi kávézóban tengeti a napjait, míg az be nem zár és nem tud most mit kezdeni az életével, mert munka kell, a fizetésétől függ a család.

A bonyodalmak itt kezdődnek. Will mellé félig-meddig ápolót, vagyis inkább társalkodónőt keresnek fél évre, nagyon jó fizetéssel. Ez lesz Lou, a maga szerencsétlenkedésével, szeleburdiságával, extrém öltözködésével.

Mi sem természetesebb, hogy barátság, majd szerelem szövődik közöttük és lehetne happy az az end, de az élet nem ilyen egyszerű.

Lou egy kihallgatott beszélgetésből megtudja, hogy azért fél év a szerződése, mert Will meg akar halni. Már egyszer megpróbált öngyilkos lenni, mert felvágta az ereit, most viszont egy svájci klinikára akar menni, a Dignitasba, ahol támogatják az öngyilkosságot gyógyíthatatlan betegség esetén. Persze ezt ő nem hagyja annyiban és mindenfélét kitalál, hogy felvidítsa Willt és eltántorítsa a szándékától, de ez sajnos nem ilyen egyszerű.

Nagyon tetszett a könyv, csak néhol éreztem késztetést, hogy gyorsan továbblapozzak, mert nem szeretem a szerencsétlenkedést és a lóversenyes rész kifejezetten az.

Érdekes módon Will anyját is meg tudtam érteni, hiába hasonlít kb. egy hárpiára, de az ő karaktere mégsem idegesített annyira, mint Lou tesójáé. Katrina egy tudálékos, beképzelt, lekezelő liba szerintem és ráadásul a szülők is rájátszanak erre, ő van istenítve, mert hogy mennyivel okosabb, még Lou előtt fejezte be végül az iskolát. Még szerencse, hogy apucinak volt egy beszólása, hogy annyi esze nem volt a lányának azért, hogy ne csináltassa fel magát. No comment… És Lou áldozza fel magát őérte, meg a gyerekéért, mert a húga visszamegy a főiskolára és nem fogja támogatni tovább a családot, az ő élete fontosabb.
Persze Lou támaszkodik is rá, mert élete legnagyobb titkát csak húga tudja, hogy még anno, gimi végén, egy buli után a várnál lévő labirintusban nagy valószínűséggel többen is megerőszakolták. Katrin kísérte akkor haza, őt hívta Lou segítségnek. Ez az eset örökre rányomta a bélyegét Lou életére, mert innentől kezdve nem akart elutazni (pont egy utazás előtt állt, már megvolt a repülőjegye), ezek után nem ment el a városból.

Ezt az esetet végül be kell vallania Willnek is, mikor az próbára teszi és beküldi a labirintusba, ahol Lou pánikrohamot kap és végül elmeséli, hogy mi történt vele, így Will lesz a hatalmas titok másik tudója.

A másik idegesítő személy számomra Lou pasija, Patrick, akinek szintén csak saját maga számít, Lou egy picit sem. Az összeköltözés meg egyértelműen a féltékenységének köszönhető, nem is lesz jó vége.

És a végén Lou anyjára is haragudtam, amiért konkrétan kitagadta a saját lányát, hogy az segített végül véghez vinni Will akaratát. Senki sem érthette meg, hogy milyen lehet ilyen fájdalommal élni, a legnagyobbal a saját lelkében, így senkinek nincs szerintem joga ítélkezni.

Kedvenc idézetek:

„-Egyébként is – mondtam –, azt hiszem, mindketten hálásak lehetünk a sorsnak, amiért az a címke nem a nadrágjában volt.”

„Minőségét megőrizte: 2007. március 19.”

„–Poszméhcsíkos harisnya?
–Fekete-sárga csíkos.
–Iszonytató lehetett.
–Ez egy kicsit goromba megjegyzés volt!
–De igaz! Állati visszataszítóan hangzik.
–Lehet, hogy maga számára visszataszítóan hangzik, de képzelje, Will Traynor, vannak lányok, akik nem azért öltöznek úgy, ahogy, hogy lenyűgözzék vele a férfiakat.
–Baromság.
–Dehogy.”

„Ez is egy olyan dolog, amit az ember nem tud a gyerekekről, amíg nincs sajátja: hogy a fürdetés, a Lego és a halrudacskák nem engedik, hogy túl sokáig emészd magad egy tragédia miatt.”

U.i.: Most olvasom a második részt, a Miután elvesztetteleket, hát, ahogy a molyos értékelésekből is látszik, ez már nem lesz akkora favorit. Nem vesztettünk volna semmit, ha nem írja meg az írónő. Ismét egy olyan könyv, aminek kár volt folytatást írni, kár volt még egy bőrt lenyúzni a sikerből, mikor az írónő többi könyve is szuper. Ha ez egy önálló történet, akkor még azt mondom jó, de az első rész után már túl nagy volt az elvárás és nem hozta a várt szintet szerintem.

Két hete megnéztem a filmet. Szintén nagy elvárásokkal ültem a moziba és nagy félelemmel is, hogy vajon mit sikerült kihagyni, elferdíteni, miért nem lesz teljes az élvezet. A film feliratos és csak néhány mozi játssza, nem merték bevállalni a szinkront itthon, nem vártak tőle sokat. A szinkront nem bántam, egy az egyben jöttek át sok esetben a könyvbéli párbeszédek.
Pozitívan csalódtam, bár maradt bennem némi hiányérzet és kritizálnék kicsit.

Az alap történetet tekintve szerencsére semmi nem változott. Ez talán annak köszönhető, hogy a forgatőkönyvet is Jojo Moyes írta. Itt sem lett más a vége, nem marad életben Will, pedig már szinte arra vártam, de komolyan.

Minden hely, város, történés olyanra sikerült, amit elképzeltem. Egyszerűen megelevenedett a könyv. A szereplők eltaláltak, nagyon jól hozzák a figurákat. A mellékszereplők is úgy jók, ahogy vannak, Will anyját ugyanilyen karótnyelt figurának képzeltem. 🙂

Külön ki kell emeljem Patricket. Hát nem felnőtt a kis Neville Longbottom? 😉 Bizony-bizony, Metthew Lewist láthatjuk a szerepben és fogadok, hogy ez a mosoly még sok női szívet fog megdobogtatni. Ez a kép nem a filmből van, de itt sokkal jobban néz ki szerintem, mint ott, kis undok pasiként. 🙂

Voltak azért olyan dolgok, amik kimaradtak, gondolom azért is, hogy ne bonyolítsák túl, meg így is majdnem két órás a film.
Itt nem volt szeretője Will apjának és Willnek sem volt egy húga, gondolom az is szempont volt, hogy így két szereplővel kevesebb gázsit is kellett fizetni.

Nem költözött össze Lou és Patrick, a szakítós jelenetet megoldották Louéknál.

Viszont ami kimaradt, vagy máshogy történt, három szerintem fontos is volt.

• Az első, hogy a lóversenyes fiaskó után nem Will hozza fel, hogy menjenek el egy szimfonikus koncertre, hanem Lou, pedig az is sokat számított a könyvben. Mindig az a baja Willnek, hogy mindenki más dönt már helyette, mindenki más jobban akarja tudni, hogy ő mit akar és nem kérdezik meg az ő véleményét.
• A labirintusos jelenet teljesen kimaradt, így nem nyert értelmet Lou röghöz kötöttsége se.
• A végén pedig itt Lou telefonál, hogy a család után akar menni Svájcba. A könyvben Will anyja hívja, hogy menjen utánunk és számomra az is inkább kifejezőbb volt, nem pedig az, hogy Lou mégiscsak meggondolja magát és jaj, akkor rohan a repülőtérre.

Mindezek ellenére nagyon jól sikerült a film. Sam Claflin igazán jól hozza itt is a romantikus figurát (az Ahol a szivárvány véget érben láthattuk legutóbb hasonló szerepben). Emilia Clarke pedig bűbájosan hozza a kisvárosi szeleburdi kislányt és fantasztikusan állnak neki a habókos ruhák.

A film nagy erőssége még a zenéje, ajánlom a könyv olvasása közben, autóvezetéshez, vagy csak úgy.

Ui.: Utána jártam, hogy mi ez a „bal lábam” előadás. Ez egy ír-angol filmdráma, Daniel Day-Lewis hatalmas alakításával, nem is csodálkozom, hogy itt tetszik Willnek és előszeretettel alkalmazza megbotránkoztatásra.