Ha betartom a ‘női szemmel’ alapelvet, akkor sajnálatos módon nem jutnék tovább a film egyik legnagyobb erősségének és egyszersmind gyengeségének taglalásánál: hála az égnek Nagy Ervinért! Próbálok nem dicshimnuszt zengeni róla, de nehéz ezt megtenni, amikor egy ilyen, saját gyengeségeit beismerni nem félő, férfias karakter bőrébe bújva látjuk.
Mondom akkor a gyengeséget: nehéz bármi másra koncentrálni, ha ő van a vásznon.

Szerintem tekintsünk el attól, hogy minden idők legdrágább magyar filmje… Lehetett olvasni 2, sőt 3 milliárd forintos költségvetésről is. Ha belegondolunk, hogy ez igazándiból a szegény magyar embernek sok pénz, filmek esetében ez a ‘mindössze’ 10 millió dollár édeskevés.

Attól is eltekinthetünk, hogy a film sztorija köszönőviszonyban sincs a valósággal, a kettő egyenese két ponton metszi egymást:
1. Kincsem veretlenül vonult vissza.
2. valóban volt egy kispajtása, de egy Csalogány nevű macska személyében.
Ha már a paci, akkor el kell mondjam, a hiába tartottam attól, hogy a csodaló mellékszerepet kap. Mesterien szőtték történetéhez hozzá a ‘meseszálakat’, és ha csak fele ilyen karakter volt az eredeti hátas a való életben, akkor elégedettek lehetünk azzal, ahogyan a filmvászonra álmodták.

És hogy miért tekintsünk el ezektől? Mert Herendi Gábor hozta a tőle elvárt színvonalat. Ismét csak remek közönségfilmet rittyentett, magyar kalandfilmet, amire rég volt példa. Nézhető, szerethető, könnyen emészthető.
A látványba egyetlen pillanatig sem lehet belekötni. Mesteri, színpompás, részletgazdag minden díszlet és kosztüm. Egyenesen lenyűgöző, ami elénk tárul. ‘Történelmi’ jellegéhez képest igencsak friss, és modern.

Ebbe beleköthet, aki akar, és én most akarok – legalább annak erejéig, hogy totál feleslegesnek éreztem a ‘két kicsi legót’, a modern francia négyest (vagy mi akart az lenni), vagy a lájkolást, bár ez utóbbi legalább jó poén volt.
A humorral akkor sem volt gond, ha nem mindig talált telibe, az önirónia/szarkazmus is megfelelő arányban bukkant fel, de szívem nagy bánata, hogy a végkifejlettel nem tudtak mit kezdeni. Ahol Ernő megtört, őt számomra a film íve is.

És mire nem volt elég a 2 óra 1 perc, ami egyébként úgy elhussant, mintha mi sem történt volna? Csupán ízelítőt a kaptunk a ló-lovas kapcsolatból, de kifejezetten szívmelengető tálalásban. Azt is sajnálom, hogy a trénert alakító Gyabronka József nem kapott nagyobb teret. Az ellenlábas Öttingen háttértörténete is megérne egy misét, de Gáspár Tibor úgy hozza kellőképpen utálnivaló karakterét, hogy már az első jelenetével megágyaz a továbbgyűrűző feszültségnek.
Meg kell hogy mondjam, ezek cseppet sem vonnak le egyébként az alkotók érdemeiből. Patikamérlegen sem lehetett volna jobban kimérni a sikerfilm összetevőit. Mindenből akad benne épp elég.

„Ne hazudd, hogy éltél már, ameddig a szíved vár,
nem vagy csak egy árnyék, egy lenyomat a falon.”

Összességében öröm volt ezt a filmet nézni. Egyre több magyar film készül, egyre több műfajban és egyre élvezhetőbbek, egyre színvonalasabbak. Kövezzetek meg, de helyenként felrémlett bennem egy-egy Várkonyi-féle, nagy romantikus Jókai feldolgozás a képkockákat nézve, és ez annyira jól esett, hogy csak hálás tudok lenne a Kincsemnek és az egész stábnak érte.