Pár éve olvastam, de ismét kezembe került a könyv és a régi ajánlóm is. Most a Női Logikán is megosztom veletek a véleményemet róla.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 216
Fordította: Burján Mónika
Eredeti ár: 2499,- Ft
moly.hu értékelés: 86%
Besorolás: Ifjúsági
Fülszöveg:
Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.
No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.
Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.
Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal?
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték.
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle. Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről.
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték.
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle. Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről.
Én és a könyv:
Jó ideig csücsült a polcomon, mire hozzá mertem látni. Féltem a témától, nem véletlen, nem egyszerű. Fantasztikus könyv! Nem ítélkezik, elgondolkodtat. Sokáig jár az ember agyában. Sokszor megráztam volna a főszereplőket, hogy „Te hülye, ne ezt tedd!”, de egyértelmű volt, hogy mindennek így kell történnie.
Lássuk a történetet:
Van egy 13 éves lány, Lou, aki már gimibe jár, a 15 évesek közé, akik persze csodabogárnak nézik. Az egyetlen ember, aki nem így tekint rá, az a Lucas, aki 17 évesen jár ugyanide és nem azért, mert nem lenne esze, hanem mert elhanyagolják a szülei. Természetesen egy idő után Lou nekiáll fantáziálni, hogy mi lenne, ha ő és Lucas összejönnének.
Lou kap egy kiselőadás feladatot. Azt találja ki, hogy egy fiatal hajléktalan nőt fog meginterjúvolni, bemutatni az utat, ami ide vezetett és az életét az utcán. Így találkozik No-val.
No elbeszélései alapján megismerhetjük a párizsi hajléktalanok kegyetlen életét, a létért folytatott harcot.
Eközben megismerjük Lou hátterét, a széthullott családot, hogy anyja katatón állapotban van egy családi tragédia miatt és hogy Lou mennyire hiányolja a szeretet, törődést. Ezt a hiányzó kapcsolatot találja meg végül No-ban, a szeretet egy formáját.
Lou kitalálja, hogy úgy segíthetne rajta, ha No hozzájuk költözik, így lenne lakcíme, azzal már mehet munkát keresni. Természetesen ez nem ilyen egyszerű, csak egy 13 éves lány képzeletében. Az összeköltözéssel jönnek a bonyodalmak is, a féltékenység, konfliktusok.
Emlékeztek a Kis hercegre? „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Ez a fő mottó itt is. Mindhárman megszelídítik egymást, mindhárman megváltoznak.
Kedvenc szereplő: Lucas, nekem ő a legszimpatikusabb, meg talán azért is, mert Csipetnek hívja Lou-t 🙂
Kedvenc rész: No átalakulása, ahogy Lou-éknál kinyílik
Kedvenc idézetek:
„Az ember képes szuperszonikus repülőgépeket és rakétákat küldeni a világűrbe, egyetlen hajszál vagy a bőr egy parányi részecskéje alapján képes azonosítani egy bűnözőt, olyan paradicsomot termeszteni, ami három hétig eláll a hűtőben, anélkül, hogy a héja megráncosodna, mikrochipen információk milliárdjait tárolni. Az ember képes hagyni, hogy emberek haljanak meg az utcán.”„Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert egy pillantás elég, hogy meginogjunk, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük mennyire törékenyek és mennyire sebezhetőek vagyunk. És néha minden összeomlik akár egy gyufából emelt piramis.”„Gyakran sajnálom, hogy nem lehet eltörölni a már a levegőben lógó szavakat úgy, ahogy a papíron kiradírozzuk őket, hogy nem létezik valami különleges toll, amivel a fejünk felett hadonászva áthúznánk az ügyetlen szavakat, mielőtt meghallanák őket.”„…azt hiszem, még soha életemben nem ettem ennyire rosszat, pedig a menzán ebédelek.”
Értékelés: 9/10
Ifjúsági regény és mégsem. Kötelező olvasmánnyá tenném a gimisek körében itthon. Csak azért nem 10/10, mert nem lesz újraolvasós, de tökéletes könyv, mindenki olvassa el, tanulságos!
Film is készült belőle, magyarul sajnos nem találtam rá:
A szerzőről:
Delphine de Vigan 1966-ban született Franciaországban. Első négy regényét éjszakánkét írta, mert napközben egy közvéleménykutató cégnél dolgozott.
Első könyve a Jours sans faim Lou Delvig írói álnév alatt jelent meg 2001-ben. Átütő sikert 2007-ben a No és Én hozott neki, mellyel elnyerte 2009-ben a Rotary International díjat, ami Franciaország egyik tekintélyes irodalmi díja. A könyvet 20 nyelvre fordították és filmadaptáció is készült belőle 2010-ben. Ezután a siker után teljes állású író lett.
2011-ben újabb neves francia irodalmi díjakat nyert egy másik novellájával, a Semmi nem áll az éjszaka útjábannal, ami arról szól, hogy hogyan tud megbirkózni a család egy nő bipoláris zavaraival.

Első könyve a Jours sans faim Lou Delvig írói álnév alatt jelent meg 2001-ben. Átütő sikert 2007-ben a No és Én hozott neki, mellyel elnyerte 2009-ben a Rotary International díjat, ami Franciaország egyik tekintélyes irodalmi díja. A könyvet 20 nyelvre fordították és filmadaptáció is készült belőle 2010-ben. Ezután a siker után teljes állású író lett.
2011-ben újabb neves francia irodalmi díjakat nyert egy másik novellájával, a Semmi nem áll az éjszaka útjábannal, ami arról szól, hogy hogyan tud megbirkózni a család egy nő bipoláris zavaraival.