PlayKID Minimax Gyereknapon jártunk

Még holnap kipróbálhatjátok, jó program gyereknapra.

Idén harmadik alkalom volt, hogy a gyereknapi hétvége szombati napját a Millenárison töltöttük a PlayKID-en.

Sajnos ennél a rendezvénynél is meg kellett állapítanunk, hogy a tavalyi évhez képest kevesebb kiállító volt jelen, de szerencsére azért a színvonal még mindig jó, a gyerekek jól szórakoznak és jó pár ajándékkal tudnak gazdagodni. Viszont nem tudom, hogy a közönség távolmaradásának mi az oka, mert jó, ha harmad annyian voltak, mint előző években, bár ennek mi azért örültünk, mert nem volt tömegnyomor és mindenhez hozzá lehetett férni.

Számunkra még mindig a Ráma, Kalifa és Mizo standja a legvonzóbb, náluk igazán jó kis feladatok is vannak és kóstolni is lehet. De felzárkózott hozzá a Minimax Élménypark és Mozaik Múzeumtúra is. A szolnoki repülőmúzeum, a Reptár különleges VR „szemüvegével” belekóstolhattunk a repülés élményébe, bekukkanthatunk egy vadászrepülő belsejébe. A Veled Kerek keretében szerencsekereket pörgethettek és fotózkodhattok a Pilvax kávéházban. A Minimax Kreatív sarokban pedig gólyát, papagájt készíthettek, vagy dekupázsolhattok papírtányért.

A Picur Rádióval jógázhattok, a Mackórendelő 20 méteres érdekes pályáján tornáztathatjátok a lábatokat. LEGO-zhattok is, vagy a Chio Mozdulj Gamer reakciófalán is próbára tehetitek magatokat.

A nagyszínpadon is sok-sok műsor vár, viszont a Hamupipőke előadás bevallom kiverte a biztosítékot nálam, kb. szó szerint is. A hangosítás iszonyú volt, nem lehetett halláskárosodás nélkül megmaradni a színpad közelében, a visítozós szerepelőadás pedig még inkább bántotta a fülemet, fülünket, de a szépérzékünket is.

Sok-sok program és pár óra jó szórakozás vár rátok, ha holnap kilátogattok a Millenárisra.

This slideshow requires JavaScript.