Egy kis kiruccanás Pécsre: Pécsi Állatkert és ebéd a TV Toronyban

Harkányi hétvégénk utolsó napján Pécs felé vettük az irányt. A cél a tavaly újra megnyitott Pécsi Állatkert volt.

A pécsi állatkert először 1960-ban nyitotta meg kapuit. Aztán a 2000-es évekre korszerűtlenné vált, a ketrecek sem feleltek meg már a követelményeknek és Tettye ivóvízbázisát is szennyezték, így a nagyvadaktól kénytelenek voltak megválni. Ez sem volt kellő megoldás, így a költözés mellett a felújítás és korszerűsítés is szóba került. Végül egy pályázat segítségével elkezdődhetett a felújítás, 2014-ben a régi állatkert bezárta kapuit.

A felújítás utáni – többször eltolt – megnyitó dátuma végül 2016. május 20. lett. A korszerűsített állatkert mellé költözött fel az eddig a belvárosban 1985. óta működő Akvárium és Terrárium is.

Élménynek és családi kikapcsolódásnak mindenképpen tervezzétek be, ha arra jártok. Látványetetések is vannak, mint a nagyobb állatkertekben, a dolgozók pedig szívesen válaszolnak a kérdésekre az állatokkal kapcsolatban, ahogy tapasztaltam.

A belépő megvásárlásának nehézségébe azért már itt (is) ütköztünk, K&H SZÉP kártyát például nem fogadják el (OTP és MKB csak).

A ketrecek és a kifutók szépen fel lettek újítva, nagy a hely az állatoknak és 2-3 órát el lehet tölteni nézelődve, kecskéket etetve, játszóterezve, hűtőmágnest válogatva.

Pont jókor sikerült mennünk, előző nap átadták a maki kifutót és így testközelből nézegethettük a gyűrűsfarkúakat és a kis amerikai bölény is aznap született.

Folyamatosan programokat is szerveznek:

  • Augusztus 19. az állatkert születésnapja
  • Augusztus 26. Állatkertek éjszakája

This slideshow requires JavaScript.

Mivel megéhezett a társaság és ilyenkor gyorsan kell éttermet találni, a közeli kilátóhoz vettük az irányt. Néhány éve voltam arra tavasszal, akkor zárva volt, de az internet szerint működik az étterem, 3 perc kocsival, így bevállaltuk.

Van egy külön bája, ha az ember Magyarország legmagasabb épületében élvezheti az ebédjét. A Pécsi Tv Torony Kilátó & Étterem 197 méter magas épület, az étterem a talajszinttől 72 méter, a kilátó 80 méter magasan van. Viszont kicsit vegyesek lettek az érzéseim az egésszel kapcsolatban.

Ott kezdődött, hogy az étterembe nem lehet simán felmenni, csak úgy, ha megvesszük a jegyeket a kilátóba is. Ez egy 4 fős család esetében 3600,- Ft, amit csak készpénzzel lehet fizetni. E mellé még számolhatunk 11-12000,- Ft-tal az ebédre egy családnál (és ebbe nem biztos, hogy a kávé és desszert belefér). Amit szintén csak készpénzzel lehet fizetni, így készüljetek fel kp-val, ha arra járnátok. Ez a XXI. században azért felettébb meglepő…

Az ételek viszont rendkívül mutatósak, kiadósak és nagyon finomak, le a kalappal a szakácsok előtt, valamint a pincérek előtt is, mert rendkívül profi a felszolgálás. Van külön kávézó rész is, így aki csak egy sütire ugrik be, az sem jár rosszul, csak lestünk a hatalmas kelyhek láttán, amit vittek abba a részbe, nem is mertük megreszkírozni, hogy tele hassal desszertezzünk is.

Ha már ott voltunk, természetesen felmentünk a kilátó részbe is. Mondanom sem kell, nagyon magasan van! Szerencsére két rész is van, nem kell kimenni a szélére, hogy lássunk is valamit a kilátásból és jó széles az egész beton talapzat, az ilyen tériszonyos, mint én, az is végig tud menni. Viszont a szél nagyon nagy, az egyik oldalon alig kaptam levegőt és eléggé hideg is volt, viszont megérte körbemenni a remek kilátás miatt.

This slideshow requires JavaScript.