Oscar-díj 2017 – A győztesek

Kezdjük a lényeggel: újabb magyar siker! Deák Kristóf filmje, azaz a Mindenki (Sing) nyerte el a legjobb élőszereplős rövidfilm díját idén. Sok szeretettel gratulálunk neki, és kisiskolás gyerekeknek, akik szintén hozzájárultak az alkotás népszerűségéhez.

Azt hiszem, idei Oscar-gála hivatalosan is a botrányairól lesz híres. Az Akadémia még az esemény kezdete előtt kizárta  Greg P. Russellt, a  13 óra: Bengázi titkos katonái című film hangmérnökét legjobb hangkeverés kategóriából, mivel Russell megsértette a filmek kampányszabályzatát.

A szokásos éves ‘In memoriam’ szekcióban pedig, amellyel az előző évben elhunyt kollégákról emlékeznek meg, sikerült egy nagyon is életben lévő producert, Janet Pattersont is elbúcsúztatni.

Azonban ez még mind semmi, ahhoz a sokkhoz képest, amely a Kaliforniai álom stábját érte, mikor a borítékok cseréjének köszönhetően Warren Beatty és Faye Dunaway tévesen őket hirdette ki győztesnek a Holdfény stábja helyett.  A fiaskóért felelős PricewaterhouseCoopers később hivatalos közleményben volt kénytelen elnézést kérni a történtekért.

A nyertesekre visszatérve, a rekord számú jelölésből a Kaliforniai Álom mindössze hatot váltott szobrocskára, az Érkezés azonban még ennél is rosszabb aránnyal, 8 jelölésből 1 megszerzett díjjal büszkélkedhet.

Lássuk akkor kategóriánként a nyerteseket.

Legjobb film
Érkezés (Arrival)
Fences
A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)
Hell or High Water
A számolás joga (Hidden Figures)
Kaliforniai álom (La La Land)
Oroszlán (Lion)
A régi város (Manchester By the Sea)
Holdfény (Moonlight)

Legjobb rendező
Érkezés – Denis Villeneuve
A fegyvertelen katona — Mel Gibson
Kaliforniai álom – Damien Chazelle
A régi város — Kenneth Lonergan
Holdfény — Barry Jenkins

Legjobb női főszereplő
Isabelle Huppert (Elle)
Ruth Negga (Loving)
Emma Stone (Kaliforniai álom)
Natalie Portman (Jackie)
Meryl Streep (Florence – A tökéletlen hang)

Legjobb férfi főszereplő
Casey Affleck (A régi város)
Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
Viggo Mortensen (Captain Fantastic)
Denzel Washington (Fences)

Legjobb női mellékszereplő
Viola Davis (Fences)
Naomie Harris (Holdfény)
Nicole Kidman (Oroszlán)
Octavia Spencer (A számolás joga)
Michelle Williams (A régi város)

Legjobb férfi mellékszereplő
Mahershala Ali (Holdfény)
Jeff Bridges (Hell or High Water)
Lucas Hedges (A régi város)
Dev Patel (Oroszlán)
Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)

Legjobb eredeti forgatókönyv
Hell or High Water (Taylor Sheridan)
Kaliforniai álom
A homár
A régi város
20th Century Women (Mike Mills)

Legjobb adaptált forgatóköny
Érkezés
Fences
A számolás joga
Oroszlán
Holdfény

Legjobb animációs film
Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings)
Vaiana (Moana)
Életem Cukkiniként (Ma vie de Courgette)
A vörös teknős (The Red Turtle)
Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia)

Legjobb idegennyelvű film
A homok alatt (Under sandet – Dánia)
Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove – Svédország)
Az ügyfél (Forsuhande – Irán)
Tanna (Ausztrália)
Toni Erdmann (Németország)

Legjobb dokumentumfilm
Tűz a tengeren (Fire at Sea)
I Am Not Your Negro
Life, Animated
O.J.: Made in America
The 13th

Legjobb rövid dokumentumfilm
4.1 Miles
Extremis
Joe’s Violin
Watani: My Homeland
The White Helmets

Legjobb rövidfilm
Ennemis Interieurs – Kanada
La Femme et le TGV – Svájc
Silent Nights – Dánia
Mindenki – Magyarország
Timecode – Spanyolország

Legjobb animációs rövidfilm
Blind Vaysha
Borrowed Time
Pear Cider and Cigarettes
Pearl
Szalonka (Piper)

Legjobb eredeti filmzene
Jackie
Kaliforniai álom
Oroszlán
Holdfény
Utazók

Legjobb eredeti betétdal
Audition (Kaliforniai álom)
Can’t Stop the Feeling! (Trollok)
City of Stars (Kaliforniai álom)
The Empty Chair (Jim: The James Foley Story)
How Far I’ll Go (Vaiana)

Legjobb hangvágás
Érkezés
Mélytengeri pokol
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Sully – Csoda a Hudson folyón

Legjobb hangkeverés
Érkezés
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
13 óra: Bengázi titkos katonái

Legjobb látványtervezés
Érkezés
Legendás állatok és megfigyelésük
Ave, Cézár!
Kaliforniai álom
Utazók

Legjobb operatőr
Érkezés
Kaliforniai álom
Oroszlán
Holdfény
Némaság

Legjobb smink
Az ember, akit Ovénak hívnak
Star Trek: Mindenen túl
Suicide Squad – Öngyilkos osztag

Legjobb jelmez
Szövetségesek
Legendás állatok és megfigyelésük
Florence – A tökéletlen hang
Jackie
Kaliforniai álom

Legjobb vágás
Érkezés
A fegyvertelen katona
Hell or High Water
Kaliforniai álom
Holdfény

Legjobb vizuális effektek
Mélytengeri pokol
Doktor Strange
A dzsungel könyve
Kubo és a varázshúrok
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet