Mozipremierek – 2017. január 05.

Vetítő szekciónk – reményeink szerint – új állandó rovatát olvashatjátok, amelyben próbálok minél több potenciális filmbemutatóval szolgálni, ha a heti családi, vagy akár csajos programnak épp a mozit választanátok.

Ezen a héten a legnagyobb érdeklődésre egyértelműen Matt Damon új filmje tarthat számot, amelyet nem más álmodott vászonra, mint a gazdag fantáziával és vizuális érzékkel megáldott Yimou Zhang, akinek a Hős című alkotást is köszönhetjük. Közös filmjükkel kapcsolatban azonban kevéssé ismert tény, hogy erre a szerepre bizony kis hazánk büszkesége, a Lovasíjász, azaz Kassai Lajos készítette fel a a főszereplőt.

A hét meglepetése az újra mozikba kerülő Kincs, ami nincs, a retro/nosztalgia kedvelőinek. A legkisebbeknek szánt animációs film a spanyol kanadai Állati nagy szökés címet viseli, és egy kiskutyáról szól.

A romantikára vágyóknak most a saját humorú és jellegzetesen francia Werner doktor története jut, a korhatáros vígjáték kategóriában is ugyanez az ország indít versenyzőt csütörtöktől, ‘Haverok, Buli, Másnap-megbánjuk’ jeligével ellátva – ez lenne a Pattaya.

A hét különlegességének ígérkezik az iráni feliratos Sárkány közeleg, amely igaz történet alapján egy kalandfilmnek szeretné eladni magát, de tudjuk jól, ez a kategória mára ritka, mint a fehér holló.

Ha többre, netán előzetesekre lennétek kíváncsiak, alább megtalálhatjátok azokat.


A Nagy Fal
(amerikai-kínai akcióthriller, 94 perc, 2016)
Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon.
Rendező: Yimou Zhang
Főszereplők: Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal
12 éves kortól ajánljuk!


Állati nagy szökés
(spanyol-kanadai családi animációs film, 90 perc, 2016)
Mázli egy barátságos, békés kutyus, akinek élete fenekestül felfordul, amikor gazdái elutaznak, Őt pedig berakják egy kutya hotelbe. Rövidesen kiderül, hogy ez a hotel bizony sokkal inkább egy börtön.
Rendező: Alberto Rodríguez
6 éves kortól ajánljuk!


Kincs, ami nincs
(olasz-amerikai akció-vígjáték, 102 perc, 1981)
Van, aki nem ismeri a történetet? Alan (Terence Hill) talál egy térképet, ami egy közeli szigeten jelez elrejtett kincset. Elrejtőzik Charlie O’Brien (Bud Spencer) hajóján, és becsapva az iránytűt, a sziget felé irányítja a hajót.
Rendező: Sergio Corbucci
Főszereplők: Terence Hill, Bud Spencer, John Fujioka
12 éves kortól ajánljuk!


A pótolhatatlan Werner doktor/
(feliratos francia romantikus film, 102 perc, 2016)
A francia vidéki kisvárosban mindenki számíthat Werner doktorra (François Cluzet). De most maga az orvos betegszik meg, ezért megjelenik a közösség életében Natalie, a fiatal kórházi doktornő.
Rendező: Thomas Lilti
Főszereplők: François Cluzet, Marianne Denicourt, Christophe Odent


Pattaya
(francia vígjáték, 100 perc, 2016)
Francky (Franck Gastambide) és Kimo (Malik Bentalha) arról álmodnak, hogy egyszer a thaiföld-i Pattayába költöznek. A nagy kérdés, hogy hogyan lehet minél olcsóbban eljutni oda.
Rendező: Franck Gastambide
Főszereplők: Franck Gastambide, Malik Bentalha, Anouar Toubali
Csak 16 éven felülieknek!


Sárkány közeleg
(feliratos, iráni kalandfilm, 105 perc, 2016) (16)
Narancssárga Chevrolet hajt át egy temetőn, hogy eljusson a kiszáradt sivatag közepén megrekedt hajóroncshoz. 1965. január 22. van: az előző nap lőtték le Irán miniszterelnökét.
Rendező: Mani Haghighi
Főszereplők: Homayoun Ghanizadeh, Amir Jadidi, Ehsan Goodarzi
Csak 16 éven felülieknek!