Mint már anno mondtam, Az ébredő Erő után én is így éreztem magam, mint ez a három lüke agymenő. Mert bennem meg felébredt a remény, hogy végre olyan SW filmek jönnek, amik méltók régi nagy híréhez. Végre mi is eljutottunk megnézni a legújabb Star Warst. Egy kicsit spoiler-es értékelés jön.

Most nem ilyen képet vágtam utána, mert annyi történés és pláne, poén! volt a filmben, hogy férjemmel még egy óra múlva is a filmet beszéltük ki. Igen, poénok és pont annyi, pont ott és pont annyira ült mind, amennyire kellett. És hogy kell-e vicceskedni egy SW-ben? Szerintem abszolút. Yoda is mekkora arc már benne! 🙂

Lehet szidni a Disney-t, a rendezőt, az összes készítőt, de szerintem tök fölösleges. Mint ahogy Kylo Ren is többször hangoztatja a filmben, hogy hagyjuk veszni a múltat, legyen új, más jövő, ez szól a nézőknek is. Pont erről beszéltünk barátnőmmel a film előtt, hogy ma nem durranna ekkorát az alap trilógia. Az akkor volt hatalmas újdonság, azért lehetett belőle kultusz. Mint, ahogy párhuzamként felhozhatnám, kicsit későbbről Az ötödik elemet is. Most meg Luc Besson-tól a Valerian és az ezer bolygó városa alulról súrolta a jót a népek szerint. Pedig ugyanúgy fantasztikus látvány, technika, sztori (lehet fújolni, nekem nagyon tetszett), pláne kultikus képregényalapból készült. De már mások az elvárásaink, felnőttünk, magasabb az ingerküszöbünk. Változtak az idők, változott a mozi, engedtessük már meg a készítőknek, hogy ők is felnőhessenek és készítsenek egy olyan mozifilmet, ami szerintük jó. Amilyen kultusza van az SW-nek, úgysem fog tetszeni mindenkinek, mint ahogy megy is a lehúzás és szájhúzás sokaktól.

Én pont annyit szeretnék egy filmtől, amit most kaptam a pénzemért: jól szórakozni! Ami manapság nem minden filmről mondható el, amire jegyet váltunk.

Lehet keresni itt is a párhuzamokat, hogy hát ez meg egy Birodalom visszavág utánzat, de szerintem nem. Persze, Kylo Ren olyan akart lenni, mint a nagyapja, de ő mindig is más volt, itt pedig egyértelműen kiderül, hogy ő a nagyobb gonosz. Jó, az is kiderül, hogy Luke Skywalker meg nem az a patyolat lelkületű jedimester, nem véletlen az elvonulása, végülis ő alkotta meg Kylo Rent. Amiért is az ex Ben Solo „csöppet” mérges rá, mint ahogy ez a film végéből egyértelműen ki is derül, még ha lettek is volna kétségeink efelől.

És hogy még miben tér el Kylo Ren a nagyapjától? Azon túl, hogy a film elején rommá veri a hülye sisakját (végre) egy liftben, ezzel levezetve némi feszkót és végre belátva, hogy ő nem a nagyapja, hanem saját egyéniség? Ő nem azért száll szembe Snoke nagyúrral (csak nekem hat kicsit Voldemort és Palpatine kereszteződésének?), mert félti akit szeret, hanem mert Snoke folyton megalázza. Ő dacból, gyűlöletből (spoiler) nyírja ki. Fenéket akar ő jó lenni! Maga mellé akarja állítani Rey-t a sötét oldalra.

Érdekes egyébként Kylo és Rey kapcsolata. Kicsit mintha egymásba szeretnének, tisztára se veled, se nélküled kapcsolat. Legalábbis kialakul valamilyen kötődés közöttük, megértik egymást és mindkettő valamilyen szinten meg akarja menteni a másikat. Érdekes lesz ebből a szempontból (is) a befejező rész.

Ben Solo-t nem csak Rey mellett láthatjuk megvillanni, hanem például annál a jelenetnél is, mikor képtelen megölni a saját anyját (míg ugye apjával zokszó nélkül végzett). Helyette a csapást más hajók mérik Leia hercegnő hajójára és ő kirepül az űrbe.

Na ez volt az a pillanat, mikor gyűltek a könnyeim. Előtte is furcsa volt látni Carrie Fishert a filmben, de ez a jelenet, mikor sodródik az űrben és az arca kezd megfagyni, a történtek fényében szívbemarkoló volt. Sajnos a feltámadása csak a filmben volt lehetséges. 🙁

És hogy a női logikára is kitérjek, van belőle bőven a filmben! Sőt, szegény férfiakat néha már sajnáltam is. 🙂 Ott van ugye Rey, aki Luke-nak is be-beolvas és nem hagyja magát, de Kylo felett is arat némi győzelmet.
Aztán ott van szegény Finn, akinek karakterét jól lesokkolózza Rose, de őszintén, ő meg is érdemli! Számomra talán most, a VIII. rész végére hozott valami olyat (összességében) a karakter, hogy ne mondjam rá azt, hogy nekem – ha nem is ellenszenves – de mellékszereplő a filmben. Rose és Finn kettőse, főleg a kaszinós-menekülős jeleneteknél tetszett, viszont a nagy önfeláldozós jelenete nem.
Aztán ott van még Po Dameron, a minden lében kanál szuperpilóta, aki hol Leia-tól, hol Holdo tábornoktól kapja a pofonokat és szegény mindig csak az események után kullog. Jó, mondjuk kinyíratja a nagyja bombázó csapatot a film elején a hősködésével. Kérdés, hogy tényleg szükséges volt-e a sok áldozat, megérte-e?

Annyiban kötözködnék, hogy Leia vagy Holdo miért is nem világosította fel a népet, hogy mit is tervez, miért kellett titkolózni, hiszen alig voltak már néhányan. Komolyan, a vége felé már olyan érzésem volt, hogy nem is SW-t nézek, hanem Hegylakót, mert „Csak egy maradhat!”. Ja, még annyi sem.

Viszont amibe férjem belekötött, az számomra irreleváns, hogy pl. Snoke honnan jött, mitől lett ő az aktuális nagyúr (olvashatunk is erről pár értekezést, hogy ki mit gondol erről), illetve, hogy miért nem lehet a végén azokat a lépegetőket letenni az erőd elé, minek kell a bolygó másik oldaláról odamászni (mondjuk ilyet a Birodalom visszavág elejében is láttunk már). Na jó, akkor nem lehetne kihasználni, hogy olyan itt a bolygó felszíne, mintha vér folyna. Meg nem gyönyörködhetnénk a kristályrókákban annyit.

A végében pedig ott a remény, már ami az ifjú nemzedéket illeti. Sajnos a vezetőjük már nem Leia Organa lesz. 🙁

Hosszasan lehetne még vesézni a filmet, de én azt mondom, hogy nézzétek meg, szerintem megéri! Sőt, többször nézős lesz ez is, mint az alap trilógia.