Zseniális karakterek. Dráma. Igaz történet.

Lassan behozom a lemaradásom. Végre a Számolás jogát és megnéztem, rá egy héttel még egyszer. Ez sem ért Oscar-díjat, ezzel egyet kell, hogy értsek, viszont számomra egy nagyon meghatározó moziélmény lett. Még sokszor meg fogom nézni és felkerült a kedvenc filmjeim listájára.

60-as évek Amerikája. Hidegháború, űrverseny, szegregáció, egyenlőtlenség a nemek és a bőrszínek között is. És erre jön három ilyen nő, akik nem hagyják magukat és történelmet írnak!

„- Ó Drága Uram azt se tudom, hol kezdjem!
  – Ó elmondom én hol kezdd! Három néger nő üldöz autóval egy fehér rendőrt Hemptonban, Virginia államban, 1961-ben. Lányok, amit most itt láttok, az egy isteni csoda!”

Már a kezdő képsor levett a lábamról, mikor a kis Katherine sétál be az iskolába és így számol magában: 14, 15, 16, prím, 18, prím, 20…
Majd a folyosón leülve rajzolgatja a fal mintáit és mondogatja, hogy melyik rombusz, tetraéder, dodekaéder, egyenlő szárú.
A tanárai pedig összegyűjtenek pénzt a család számára, hogy el tudjanak költözni ahhoz az iskolához, ahol Katherine már most továbbtanulhat hatodikos létére, mert ösztöndíjat ajánlottak neki.

Végigkísérhetjük Katherine, Dorothy és Mary karrierjének felemelkedését a NASA-nál. Hogy milyen nehéz nőként, pláne színes bőrű nőként érvényt szerezni az életben. Pláne, ha egy olyan államban élsz, ahol külön ültetnek a buszon, külön olvasórészleget kell használnod a könyvtárban, külön „színeseknek”, „fehéreknek” feliratú csap van az utcán. Az oktatásról már nem is beszélve, fehér iskolába fekete be nem tehette a lábát, csak bírói határozattal.

„- Mary, akinek mérnöki diplomája van, az legyen is mérnök! Nem számolhat mindig röppályákat!
 –  Mr. Zilinszky! Színes bőrű nő vagyok. Nem fogok vágyálmokat kergetni.
 – Én meg lengyel zsidó vagyok, a szüleim náci táborban haltak meg. És most itt állok egy űrhajó mellett, ami fel fog vinni egy embert a csillagok közé. Nekem úgy tűnik, hogy valóra váltjuk a lehetetlent! Kérdeznék valamit. Ha fehér férfi lenne, akkor is vágyna erre a munkára?
 – Nem lenne rá szükség, mert már mérnök lennék!”

Nem írom le a sztorit, nézzétek meg!

 

A főnököt, Al Harrisont alakító Kevin Costnerben ismét nem csalódtam, kemény, de igazságos, így szerethető a karaktere.

„- Tudja, szerintem mi a jó ötlet? Sötétebb filc! A sötétebb filc jó ötlet!”

„- Parancsoljanak! Nincs több néger mosdó! Nincs több fehér mosdó! Csakis sima mosdók! Bármelyiket használhatják! Lehetőleg a közelebbit! Itt a NASA-nál ugyanolyan színűt pisilünk.”

Jim Parsons pedig nem tud kibújni a bőréből, a lekezelő, lenéző arckifejezés már ismerős, de biztos morcos „Sheldon”, hogy most nem ő a legokosabb. 🙂

Igaz történet. Annyira, hogy a filmmel egy időben jelent meg az alapját szolgáló könyv Margot Lee Shetterly-től ugyanezzel a címmel.

Azoknak ​a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez.

Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe.
Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak.
A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett.

A számolás joga a második világháborútól kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét.

A könyv alapján, Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is készült.

Mindhárman hatalmas sikereket értek el és úttörők voltak a saját területükön. Habár mindegyikük szép kort élt meg, ma már csak Katherine Johnson él, ő most 98 éves. 2015-ben Barack Obama kitüntette az Elnöki Szabadság-érdemrenddel.