Mi az erőszak emberileg és jogilag? Kinek hol a határ? – Nemek és igenek a Centrál Színházban

Számomra az évad legjobban várt előadása a Nemek és igenek a Centrál Színházban, Puskás Tamás rendezésében. A főpróbán járhattam és imádtam. Viszont nem könnyű róla írni. Nagyon mai, nagyon aktuális, nagyon emberi. Erős tükör morális értékeinknek, mert akarva-akaratlanul mi is valakinek a pártját fogjuk fogni.

Edward és Kitty igazi álompár. A férfi sikeres ügyvéd, az első gyerekük éppen csak megszületett, az új otthonuk pedig magazinba illően szép. Esténként házas és házasodni vágyó barátaik nevetésétől hangos a ház. A társaságból többen is éppen ugyanazon az ügyön dolgoznak, egy nemi erőszak tárgyalásán. A nappali lassan tárgyalóteremmé alakul, a derűs hangulat szertefoszlik, a régi barátok, a házaspárok ellenségként rontanak egymásnak. Nina Raine húsbavágóan friss darabja szerte a világon indulatokat kavart. Kendőzetlen őszinteséggel, ugyanakkor mély empátiával mesél nőkről és férfiakról, szexről és hatalomról, nemekről és igenekről.

Sok gondolat kavargott már közben is bennem és még most is, mikor írom, nehezen tudom összeszedni és megfogalmazni, mert annyi mindenről szól és annyi mindent akarnék írni, de ezt egyszerűen úgy lehet igazán megismerni, ha megnézi az ember. Én biztos vagyok benne, hogy megyek rá következő évadban is és abban is biztos vagyok, hogy húzódarabja lesz ez is a Centrál Színháznak.
Nina Raine drámája számomra sokkal több, mint egy kapcsolódási pont a #MeToo kampányhoz. Egy évvel előtte írta és nagy port kavart a darab mindenhol.

Nem egyszerű káromkodás nélkül végignézni (írni valamivel könnyebb, mert igyekszem nagyon), de többször csúszott ki magamban a számon a történet egy-egy csavaros részénél, hogy bazdmeg, mint ahogy ezek élőben a színészektől repkedtek is (a vízforralóval együtt), nem véletlenül 15+-os a darab. Vulgáris, nagyon, talán kissé túlozva is, de pont ez kell és érdekes módon nem botránkozunk meg annyira rajta. Mint ahogy azon sem talán, hogy hogyan is vezethetné le a napi feszkót az ügyvédi brancs, ha nem szívva és borozgatva?

A történet szálait nézve van egyszer – illetve többször – a megcsalás, mint témakör.

Kinek mi a megcsalás? Az érzés már az? A találkozó? Egy csók? Ezt kérdezi Tim (Bereczki Zoltán) is Kittytől (Bata Éva), érezhetően nem véletlenül. És ott van Jake (Schmied Zoltán), aki a többiek szemében a megcsalás mértékegysége már, amit ki is kér magának, de igazából nincs hozzá jogalapja. Hiszen ő valahogy egészen máshová teszi a lécet, neki ott kezdődik a megcsalás, amikor a megcsalt fél már rájön, aki itt a felesége, Rachel (Pálfi Kata). Aztán ott van a bosszúból megcsalás. Hadd tudja meg az a szemét, hogy milyen érzés! Az, hogy közben kinek okozunk még fájdalmat, akkor ugye nem számít, jön, ami jön. Megbánjuk? Megérte?

A legfőbb mozgatórugója a darabnak viszont egy nemi erőszak tárgyalás, ahol a szenvedő alany Gayle (Pokorny Lia).

Az első “Te jó ég!” ott szakadt fel bennem, mikor megláttam Lia karakterét. A sminkkel, a tartásával, a játékával full elhisszük, hogy egy lecsúszott alkesz. Aki csak az igazát próbálja elmondani, aki azt sem érti, hogy Tim nem az ügyvédje, hanem az ügyész, aki próbálja megnyerni a pert. Gayle-lel szemben viszont nagyon könnyű kijátszani a szemét jogi húzásokat. Amiket Edward (Lengyel Tamás) meg is tesz. Őt nem érdekli semmi, csak a győzelem, bárkin és bármin keresztül, ő nem ismeri azt, hogy bocsánat. Ő védi az elkövetőt és fel is menteti.

A darab két főszereplője Ed és Kitty. Először valahogy Kittyről alakult ki mély benyomásom és megsajnáltam. Mert most szült, dolgoznak a hormonok, lóg rajta a ruha, kialvatlan és valahogy látszik, hogy boldogtalan. Pedig szép az új házuk, most született ugye a gyerekük, jól menő ügyvéd a férje és neki is jó szakmája van. De mégsem boldog és mélyen eltemetett sérelmet dédelget, ami lehet, hogy nincs is olyan mélyen eltemetve, vagy csak gyűlik-gyűlik minden és készül kitörni, nem véletlenül. Mert ott van a férje, Ed, aki öntörvényű, mindig övé az utolsó szó, átgázol mindenkin és mint a kutyák, szereti megjelölni a felségterületét, illetve itt a feleségét, mások előtt karolgatva, csókolgatva, amit Kitty nem fogad igazán jól. Bár itt azért meg is sajnáljuk szegény embert, mert próbálkozik és elutasítást kap folyton és nem tudjuk egyelőre, hogy miért (bár valljuk be, az anyai hormonok nagyon rá tudnak erre játszani).
Szóval ott van Ed, aki erkölcsi magaslatokra emelkedik, aztán mélyen a porba tud hullni. És vajon tényleg megerőszakolja a feleségét? Mi számít már családon belüli erőszaknak? Hol vannak a határok?

A jogi szakma bugyraiba kukkanthatunk itt bele, mi is tanulhatunk, mint ahogy felkészíti Ed és Tim Zara-t (Kovács Patrícia) is egy castingra, ahol egy dörzsölt ügyvédnőt kellene alakítania.

Nemek és igenek sokasága ez a darab, nemek kő kemény harca, győzni akarás és megalkuvás egyvelege. Igazi jutalomjáték a színészeknek és nagy örömömre szolgál, hogy Bata Éva és Lengyel Tamás megmutathatja, hogy igazi drámai színészek (is), nem csak a vígjáték áll jól nekik és ki tudnak törni a Mi kis falunk skatulyájából.

Bagossy Levente díszlettervező és Pallós Nelli látványtervező munkáját dicséri, hogy Lepkegyűjtőjéhez hasonló módon egy fel-le mozgó fal szolgálja a helyszínek elválasztását, hol a tárgyaláson vagyunk, hol egy kávézóban a fal innenső részén, közben a díszletezők rekord gyorsasággal rendezik át a terepet hátul és lesz egyik-másik lakás belőle a háttérben, konyhával, fenyőfával, vagy gyerekjátékokkal és hajós szoborral.
Mindeközben Astrud Gilberto – The Gentle Rain jazz számának 2005-ös RJD2 Remixét hallhatjuk, mint ahogy a kampányfotózás alatt is. Érdemes figyelni a szövegre is: We both are lost, And alone in the world – Mindketten elvesztünk és egyedül vagyunk a világban.

2019. június 11., második kör.

Szerencsére még idén eljutottam újra a darabra. Bevallom, azért is akartam a következő évadban újranézni (bár attól, hogy most láttam, nem gátol meg, hogy máskor is megnézzem), mert egy ici-pici hiányom volt a főpróbán. Félreértés ne essék, nagyon-nagyon jók voltak akkor is, de éreztem, hogy nincs meg még az a légkör, ami egy régen menő darabnál már érezhető. Mintha féltek volna a színészek a darab fogadtatásától, nem merték előre elhinni, hogy ez egy fantasztikus darab, hogy át fog menni az üzenet, hogy ülnek a poénok és mélyek lesznek a csöndek. Gondoltam, majd következő évadra beérik ez, addigra jó párszor eljátszák majd.

Jelentem, már teljesen összeállt a darab, sőt! Te jó ég! Nem hiszem, hogy lehet ezt tovább fokozni, főleg Lengyel Tamás játékát! Konkrétan elviszi a hátán az egészet, ebből is adódóan érdekes módon, most megsajnáltam a karakterét, pedig a főpróbán Kittynek adtam igazat. A többiekre sem mondanám, hogy csak statisztálnak Ed karaktere mellett, Kovács Patrícia második felvonásban lévő “fejmosós” jelenete még inkább ütős lett számomra szintén. Lia szenvtelen ügyvédnős karaktere még inkább rávilágít a jog hibáira, az emberi kiszolgáltatottságra, hogy egy családon belüli nemi erőszak rohadtul nem számít, nem érdekel senkit. Minden klappol, mindenki hibátlan, még ha bakiznak is nem tűnik úgy fel, mert egy veszekedés hevében ugye mi sem találjuk a megfelelő szót éppen, emberek vagyunk, raádásul gyarlók. És itt aztán strigulázni lehetne a bűnöket, van szép számmal! Iszonyatos energiák, erők mozognak a színpadon, olyan átéléssel játszanak a színészek, hogy megáll a levegő a teremben, mindenki lélegzet visszafojtva figyel.

És az ilyen pillanatokat tudja szétbarmolni egy bekapcsolva hagyott mobil! Komolyan mondom, valami blokkolót adnék a színháznak, hogy az ilyen idióták ne zavarhassák meg az előadást! Alföldi Róbert orgánuma kérte meg a kedves nézőket az előadás kezdete előtt, hogy kapcsolják ki a készülékeket. Nem, nem elég, ha lenémítják, a rezgés is baromi zavaró! Ha nem kapcsolod ki, mert halvány lila fogalmad sincs, hogy hogy kell visszakapcsolni (hallottam már ilyen kifogást is), akkor rakd repülő üzemmódra! Rezgés volt az első felvonásban, kétszer is, ráadásul végigrezegte a kicsöngést, mert egyedül a telefon gazdájának nem tűnt ez fel. Az meg, hogy az első felvonás végén Lia monológjába konkrétan belezenél egy mobil, az egyenesen felháborító és vérlázító! Teljesen tönkrevágta az egész jelenetet, mert ennek a résznek pont az a lényege, hogy olyan gyomrost kapjunk, hogy mikor lemegy a függöny, csak üljünk és annyit tudjunk csak kinyögni, hogy basszus! És annyi esze sem volt az illetőnek, hogy fél másodperc alatt megnyomja oldalt a telefonja gombját, hogy az kussoljon végre!
Én kérek elnézést a színészektől az ilyen modortalan nézők miatt!

A darab viszont zseniális! Mondtam, hogy húzódarabja lesz a Centrálnak, olyan színészi játékot láthatunk, ami nagyon magasra teszi a lécet más színházak és színészek számára. Biztosan állíthatom, hogy az idei évad bemutatóiból számomra a legjobb! Imádom, imádtam és menjetek, nézzétek meg!