A Nobel-díjas Harold Pinter darabja, A gondnok debütált a Radnóti Színházban

Február 24-től látható, ráadásul Alföldi Róbert rendezésében. Mi pénteken a főpróbán jártunk.

Szeretem a Radnótit, mert fantasztikus társulata van. Az is igaz, hogy soha nem egyszerű darabokhoz nyúlnak – ezt a múltkori 10 bemutatója is méltón példázza -, ők nem a megszokott módon akarnak szórakoztatni. Aki készületlenül megy, azt nagy meglepetés érheti és szünetben távozhat (sajnos láttam már ilyet náluk, nem is egyszer). Pedig szórakoztatnak a darabjaik, csak éppen máshogy, valahogy keserédesen. Ez a bemutató is jó példa volt erre. Nevettünk itt is, mert akadnak helyzetkomikumok, meg vicces mimikák (amik ha jól belegondolunk, nem is olyan viccesek, mert esetleg egy betegségből adódóan ilyenek), de emellett nagyon is elgondolkodtató a darab. Főleg nálunk, a hajléktalantörvény árnyékában nem egyszerű belegondolni. Viszont mégsem a hajléktalannak drukkoltam.

Mick és Aston testvérek. Micknek van egy romos háza, és Aston, cserébe, hogy ott lakhat, elvállalja, hogy felújítja azt. Aston egy napon megment egy kocsmai verekedéstől egy hajléktalan férfit, Daviest, és hazaviszi magával. Davies hamar berendezkedik, a terv szerint ő lenne a ház gondnoka.

Legutoljára Budapesten talán a Szkéné Színházban láthatta a közönség, ahol Mucsi Zoltán volt a gondnok, Scherer Péter és Katona László mellett. Azt sajnos nem láttam, de a képeket és kritikákat olvasva, Alföldi Róbert rendezése csavart egyet rajta és még esendőbbé, kiszolgáltatottabbá tette a szereplőit. A darabot a színház felkérésére Totth Benedek újrafordította. A Radnóti Színpadán Pál Andrást (Mick), László Zsoltot (Aston) és Schneider Zoltánt (Davies) láthatjuk a szerepekben.

Összességében az volt az érzésem, hogy valamilyen szinten mindegyik ketyós, kattant, zakkant, csak mind máshogy. És amíg Mick, mint modern Cyrano, csak éppen nem magáról beszélve, hanem a bátyjáról, őt “kigúnyolja”, de mástól, itt konkrétan Davies-től ezt nem tűri el. Mickről nem tudhatjuk, hogy mennyi igaz abból, amit elmond magáról, hogy milyen bizniszei vannak – nagy valószínűséggel lódít, bár egy 100 Fontost meglebegtet a végén Davies előtt -, de azt tudjuk, hogy övé a romos ház. És nagyra törő álmai vannak a felújítással kapcsolatban, hogy a fallal harmonizáló padló és tikkfaberakásos asztal legyen (és még sok minden más, de Pál Andráson kívül szerintem ember nem volt ott, aki meg is bírta jegyezni azt az egy szuszra letolt óhajt. 🙂 ). Ettől még nem kevésbé lepukkant az öltözéke, mint öccséé.

Aston papíron is kattant, fiatalabb korában elektrosokkal kezelték, azóta kicsit esőemberesen, lelassulva, saját kis világában él. László Zsolt gyermeki mimikái, a beteg emberekre jellemző ártatlan jellem és nyílt, tiszta szívű hozzáállás abszolút átjön.
Aston legkedveltebb időtöltése ülni az ágyán és nézni egy hosszabbító konnektorát. Minden lomot összeszed és azzal mesterien rendezi be a szobáját. Az egyetlen új darab a lomos-romos pinceszobában egy hatalmas Buddha szobor. Aston-nál mindennek megvan a maga helye, ezt ő ide-oda rendezgeti és  ha valami elkerül onnan, azt ő rögtön visszarakja. Nagyon jó szíve van, amit bizonyít először Davies befogadásával, aztán a cipővel, amit neki akar adni, majd a neki szerzett motyóval, végül a gondnoki állás felajánlásával. Amit később Mick is felajánl Davies-nek.

Gondolnánk, hogy a bonyodalmak itt kezdődnek, de ez nem teljesen igaz, a bonyodalom már az első perctől megvan. Davies könnyen választ magának “főnököt”, főleg, miután Aston beavatja a kórházi kezelésébe. Davies a tipikus hangember, szájkaratés, aki mindig csak megmondani tud, de csinálni valamit, na azt nem! Pláne dolgozni nem, bár állítása szerint még nem találta meg a megfelelő munkakör. Gondnokként is kb. csak a kék pedellus köpenyt akarná viselni, az új piros zakója fölött, hogy az ne porosodjon be, amit szintén Aston szerzett neki. Csak koszt csinálni (és ráfogni a pakisztáni szomszédokra, amivel jöhet egy újabb manapság ugye nagy horderejű beszédtéma, az arab bevándorlók problémaköre), semmit csinálni és főleg nagyokat mondani tud Davies. Miközben saját identitásával sincs már tisztában, fogalma sincs, hogy hol született, papírjai az igazi nevéről 15 éve hevernek Sidcup-ban, de ilyen “szar, szutyok időben” a fenének van kedve kimozdulni. Tipikus kullancs, aki a boldogulását mástól várja el és a saját rossz sorsáról ő ugye nem tehet. Schneider Zoltán annyira jól játssza ezt a tenyérbemászó, sunyi figurát, hogy mély ellenérzéseket táplálunk iránta és nem neki drukkolunk.

Nem, mi annak drukkolunk, hogy Mick és Aston lásson át a szitán és tegyék ki a szűrét. Nem egyszerű és nem kevés a konfliktus, mindhármuk között. És a legfurcsább valahogy az, hogy Davies valami összekötő kapocs lesz a testvérek között, szócső, mert ők valamiért nem beszélnek egyébként egymással.

A díszlet ütős, konkrétan a körúton összeszedett lomtalanítás eredménye lehet. Mindezt megspékelve a rozsdás, pókhálós óriáscsövekkel, amik csöpögnek, viszont egy-egy lavórba csöpögve, különböző magasságon tartva zenei kellékek. Mint ahogy kellékek a pornólapok is, megfelelő pillanatban használva, kitűnő dramaturgiai elemek. Mint például, mikor Mick Davies-szel szemben a kezében lobogtatva tart egyet, azt üvöltve, hogy tisztelje az anyját. A belőlük felolvasáson meg végképp ne lepődjünk meg, elvégre Alföldi Róbert rendezése, aki szeret megbotránkoztatni, mint tudjuk. Viszont ahogy azt is elő tudja Pál András adni, mögötte Schneider Zoltán mimikájával… kész voltunk. 🙂

Újabb remek darabot láthatunk tehát a Radnóti Színházban, menjetek és nézzétek meg!

A főkép a Színház plakátjai, amit én fotóztam péntek este telefonnal, ezért a kevésbé jó minőség. A plakátterv Tóth Andrej munkája. Kalapom emelem, szerintem annyira gusztustalan, hogy már zseniális és abszolút eltalált motívum. 🙂

Az alábbi fotók a Radnóti Színház Facebook oldaláról valók, Valóczki Dániel munkája.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.