Valós regény: Vavyan Fable – Válós regény

Fable-mániásként egyértelmű volt, hogy rögtön megjelenéskor megszerzem.

Kértem a családtól olvasó-szabadságot és nekiestem. Egyhuzamban kiolvastam, de bevallom nem azért, mert annyira megfogott volna, hanem hogy kipipáljam, hogy ez is megvolt. Nagyon kritikus és szőrözős leszek most az értékelésnél. 20 éve kedvenc írónőm új könyvéről van most szó, így szerintem lehetek vele ennyire egyenes.

Csalódott vagyok. Érzem ezt már jó ideje Vavyan Fable regényei kapcsán, de most ezzel a darabbal is bebizonyosodott ismét, hogy valami nagyon megváltozott. Persze, mindenki változik, mi olvasók is, nem csak ő, mint író. Védtem is már többször, több beszélgetésben, hogy engedtessék meg ez neki, mégiscsak eltelt majd 30 év, mióta az első könyve megjelent. Viszont, míg a mai napig bármikor újra el tudnám olvasni bármelyik régi regényét, ezt a Válós regényt sem fogom újra kézbe venni, mint ahogy az utóbbi pár könyvét sem.

Őszintén szólva, ez egy Halkirálynő-utánzat szerintem.
Adott egy zsaru csaj, akit kislányként nagy trauma ér. Rögtön ezzel a gyerekkori rablótámadással indítunk, meg azzal, hogy védekezésképpen szembe szúrja egy kötőtűvel a támadóját, mielőtt az megerőszakolná. Az őt és nagyszüleit ért támadás hatására lesz ő zsaru.

Következő jelenet egy évekkel későbbi bolti rablás. Itt ismerkedik meg élete párjával, aki egy túlizmolt (de szerencsére ésszel is megáldott) testépítős pacák, együtt győzik le a támadót. Na, ez az alak kivételesen nem tipikus Fable-hős, de kb. ez az egy új momentum van az egész könyvben.

Snitt és napjainkba kerülünk. Ekkor lép színre a másik főszereplő zsaru, aki megmenti főszereplőnőnk kutyáját, miután az kiszédül az úttestre és elüti egy autó, aki persze cserbenhagyja. Zsarunk ösztönei jól súgnak és persze főszereplőnőnket is megtalálja összeverve a tó partján.

Yahya Walpurga (főszereplőnőnk) kórházi ágyánál utána megismerkedhetünk a többi szereplővel. Ott tobzódik az immár exférj (a testépítős) Nasar a mostani nőjével (Ceila), a jelenlegi próbapasi (© FableTotem Turpin, aki egy – nini – kommandós, de a bikább fajtából. Valamint anyuka, aki Hypatia névre hallgat és 16 évesnek akar látszani és az apa, Moritz (egyetlen értelmes név), aki pedig új feleséggel és kisgyerekükkel él és persze az exnejjel ölik egymást.
Közébük csöppen zsarunk, Wessex Wales (aki egyébként válik). Ő próbálja felgöngyölíteni a szálakat és akibe – mit ád isten – fülig szerelemes ( lesz?) magához térve Yahya, mert ő felkómázva erre emlékszik, hogy ők egy pár.
Zsarunknak természetesen vannak hatodik érzékei és tisztelet övezi a jardon, zsarunőnk pedig látnoki képességekkel bír és mindenhol ott akar lenni teljes mellszélességgel.

Azon túl, hogy a történetben sok a pedofil szál és gyerekgyilkosság, amit kétgyerekes anyaként különösképpen rosszul viselek, mint témát (de mástól is olvastam már és nem futamodok meg előle), túlteng az agresszió. Eddig azért egyensúlyt éreztem a regényekben az agresszió és a feloldás között. Most valahogy a feloldós részek elsikkadtak. Persze volt néhány poén, meg szerelmezés (mert naná, hogy a főhősök egymásba gabalyodnak), de ez most nem hozott megnyugvást. Máskor volt családi, baráti jelenet nem is egy, poénözön, lovaglás, főzés, elmélkedés. Most a sötét erő dőlt inkább a könyvből. Értem én, hogy ilyen a világunk, ebben élünk, de pont azt várnám el Meseanyótól, hogy kiragadjon ebből a pörgésből, fertőből, ami körülvesz és még ha az arcomba is tolja, de adjon rá sebtapaszt.

Úgy érzem, hogy Meseanyó egyre inkább csalódik a világban és már nem hisz a jókban. Pedig pont neki kéne még elhitetnie velünk, hogy van még remény, vannak még hősök.

A szövegezés egyre szlengesebb. Természetes, hogy egy-egy szöveget mi Fable-mániások már használunk évek óta. Belénk ivódott, néha ismerőseim rá is kérdeznek, hogy az mit jelent, amit épp mondok, mert rutinosan használok egy-egy Meseanyó által kreált szót. Itt viszont már annyira túlteng a fable-szleng, hogy néhol azt éreztem, hogy nem értem a mondatot! Lásd a beceneveket is, a Macsóhímzést még értem, de a Deprima (Wales adta az exnejének) már nem ment, utána kellett néznem. (deprimál= lehangol, elcsüggeszt, lenyom, lever)

A családnevektől is kivert a víz, értem én, hogy jelentéssel bírnak, de ez már túlzás, szerintem.
A borítón pedig Yahya fazonja sem tetszik, a feje nekem olyan, mint aki nem százas, pedig egy tökös csajról beszélünk.

Mindent egybevetve, egynek jó, de kritikusan 6/10.
Aki Fablét akar olvasni, ezután szerezze be a régi Fable akció-klasszikusokat, a Halkirálynő, vagy Vis Major sorozat. Ha pedig inkább csak szórakozni szeretne, jöhet a Nászjelentés, Mesemaraton. Mivel pedig közeledik a karácsony, szívből ajánlom a Mennyből a csontvázat, amit én is el fogok újra olvasni – szokás szerint – vagy hatodjára. Akik pedig még tudják, mi az a Dallas, akkor nekik a Szennyből az angyal is jöhet.

Csak hogy a fülszöveg se maradjon le, így a végére biggyesztem.

Elütnek és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja – egy zsaru – orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben. Sikerrel keres-kutat. A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból. Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie. Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal. Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja. Miközben mind több és több bűnténybe botlanak, gyermekrontók, mafflások, pszichopaták kerülnek látóterükbe, látszólag egyre távolabb jutnak az eredeti ügytől, az elkövető(k)től.
Ráadásul a memóriazakkant lány biztosra veszi, hogy Wales a kedvese, hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét a volt férje és a próbapasasa, valamint a válófélben lévő Wales maga is. Mindezt tetézve a lábadozó Yahya a nyomozásban is részt akar venni.
Sőt, részt is vesz.

vavyan_fableAz Írónőről:

Vavyan Fable 11 éves kora óta ír. 1987-ben jelent meg első regénye (eddig összesen harminchat és ezek számos újabb kiadása), köztük zsaru-, akció- és kalandregények, fantasyk (mesélőkönyvek), bohóságok és (megbotránkoztató) novellák.
Fesztelenül könnyed, merész stílusával, vagány humorával, csak rá jellemző, játékos, egyedi nyelvezetével ledöntötte a műfajkorlátokat, így vált az igényes szórakoztatásra vágyó olvasók kedveltjévé.
Regényeiben egyedülálló módon váltogatja a karakter- és helyzetkomikumot a nyelvi humorral.
Nívós gondolatvilága sokunkhoz közel áll, a tőle kölcsönzött szófordulatok, nyelvi lelemények, idézetek szállóigeként/aforizmaként terjednek, beépülnek szókincsünkbe, ujjlenyomatszerűen felismerhetők az irodalmi és köznyelvben egyaránt.

Fable nem csupán történetet vet papírra, ő babonázóan mesél, minket is bevonva az általa teremtett, minden ízében életre lehelt, ezersok színű világba, melyet aztán oly nehezünkre esik elhagyni a végén. Hősei nem fekete vagy fehér jellemek, inkább pepiták, jó s rossz tulajdonságokkal, mint mi magunk is; még főgonoszai is emberszabásúak.

Rajongói szerint Vavyan Fable olyan író, akit az ember nem tud letenni, mert elvarázsol, magával sodor, gondolkodásra késztet, és végig a tenyerén hordozza az olvasót.
Fable nem ömlik ránk a médiából, könyvei nem marketingsikerek, hanem igaziak; úgy tartja, ő ne divatban legyen, hanem olvasásban.
Vidéken él, erdő-mező-kispatak, madártrilla, patadobogás, oxigén társaságában.
(Forrás az Írónő oldalai: hivatalos oldal és Facebook oldal)