Nyomokban Halkirálynőt tartalmaz: Vavyan Fable – Galandregény

Megjelent Vavyan Fable Halkirálynő sorozatának 12. része. Fable és pláne Halkirálynő rajongóként meg kellett vennem, bár az utóbbi idők csalódásai után nem rohantam rögtön a könyvesboltba, ahogy jött az sms, hogy megérkezett az előrendelésem. Most pedig bajban vagyok az értékeléssel. Vigyázat, spoiler veszély!

Nem azt mondom, hogy nagy reményekkel vártam a könyvet, főleg a Válós regény után, de mivel ez Martin könyvének ígérkezett, így adtam még egy esélyt az Írónőnek. Anno Ella könyve volt, ami újra felrázta kicsit a sorozatot, gondoltam itt is működni fog a dolog.
Összességében az az érzésem, hogy teljes vérfrissítést hajtott végre Meseanyó. Vannak itt régi ismerősök, de az aktív banda teljesen új és mintha az elkövetkezendő regényeket róluk akarná majd írná.

Nekem Martin karakterére egyértelműen Marty Deeks (NCIS LA)  jött le most, ami azért jó, mert kedvenc karaktereim egyike. Kicsit szerencsétlen, de azért tökös gyerek is, kissé szívtipró, de nem nagy macho, poénos és hatalmas lelke és szíve van.
Nővére dicsfényének árnyékában ő is olyan hatalmas zsaru akar lenni, példaképe ugye Daniel. Na első csalódás ott volt, mikor rögtön az első oldalakon Martin kifejti, hogy ő biza szívesen felvenné a Belloq előnevet, nem úgy mint a hülye nővére, aki nem tette az esketésnél. Mert az

Trilliószor jobban hangzik, mint a Martin Wry nevezet.

Ezt én kikérem magamnak Martin szülei nevében is! Igazán kedves, rendes emberek, akik mindent megtettek a hülye kölkeikért mindig. Szóval hatalmas fekete pont ezért.

A következő fekete pont a tördelésé, ami direkt lett ilyen. Most komolyan, nem hogy mondat közben jön az idézettel elválasztott új fejezet az oldal közepén, de szó közben! Mint mikor egy filmben a főhös mondata közepére iktatják a reklámot. Így:

Velem ilyen kalandok sosem esnek m…

Semmi sem olyan elgondolkodtató egy ember számára, mint ha tudja, hogy fel fogják akasztani.*

eg…

Háromszor ugrottam neki, hogy most ezt hogy értelmezzem, míg rájöttem, hogy bizony ez egy új fejezet akar lenni és ez így fog menni az egész könyvön át, csak néhol jobban látszik.

Martinunk persze azért hű a Wry névhez és beletenyerel egy hatalmas összeesküvésbe rögtön. Egy terroristának hitt kisbusz söfőrjét kiiktatja a vezetőülésből, ami kiderül, hogy annyira nem volt jó ötlet, mert az illető nem terrorista volt. Nem azért akart felhajtani a járdára a járőkelők közé, hanem mert üldözték és mivel kihajítódik a flaszterra, az üldözők jól át is mennek rajta. Na, itt Martin kicsit magába zuhan, hogy sikerült asszisztálnia egy gyilkossághoz, de miután a kisbusz hátsó ajtaját kinyitja és három hullát talál benne, kicsit megnyugszik, hogy azért a néhai mégsem volt jótét lélek.

Van új főnökasszony, aki egy karótnyelt HP (most komolyan, a Főnök után egy ilyen bürokrata, jéghegy bigét kellett beleírni??? ), aki azért “rendes” és Martinra bízza a felderítést, meg hogy állítson össze magának egy csapatot. A csapat két macho tagja lesz Zsöti, Denisa társa (akit nem sikerült az előző könyvek alatt sem a szívembe zárni), és Scott “Stuki” Dingley (egy testkultúros, mindenholpiercinges, nagyképű, nagypofájú, de jó zsaru). Beszáll még a jó útra tért és immár a zsaruknak dolgozó (és már szintén régebb óta ismerős) Ruby-Mátrix, aki a központból segíti a társaságot, valamint Martin saját társnak természetesen egy nőt szemel ki, Tasha Rapsody-t, egy egyenruhás járőrt, aki kis kétkedés után természetesen kötélnek áll. A csaj persze “tökös”, láthatatlan vallatótechnikát ismer és persze úton-útfélen bambulásra készteti Martint, de azért így az első körben nem jönnek össze, ebben sem hajaz az első Halkirálynőre.

És hogy még miben nem hajaz az egész a Halkirálynőre? Ismételten azt éreztem, hogy túl van tolva az akció, a hullák, a vér, a belsőségek, a fertő. Nekem ez már sokk! A kórboncnokos résznél komolyan mondom azt hittem, hogy kitaccsolok. Pedig nézek én NCIS-t Dokival, de nem óhajtottam ilyen kifejtésre. Ez a rosszullétes érzésem fokozódott, mikor a második eset is beúszott a képbe (mert Martinék tökösek, több gyilkost is fognak egyszerre). A másik sorozatgyilkos, akiről a könyv is kapta a címét végül, mert Galandféregként emlegetik maguk között, Donaldnak küldözgeti az irományát, amiben bringás lányok sorozatgyilkolásáról szól, fejezetenként adagolva.

Mindezeknek a tetejébe Denisáék nyaralásába is annyira pillanthatunk bele, míg egy motoros banda tömegmészárlást nem végez ott, ahol ücsörögnek éppen a parton, kávézgatva. Mert hogy az ISIS-nél is híresebbek akarnak lenni, nehogymár a terroristák arassák le a babérokat. Denisa Uriant és Ellát védve golyót kap és kórházba, kómába kerül, Belloq bosszút esküszik és az odautazó Patrick Wyne-nal és az ottani csapattal együtt persze vendettát fogad és puszta kézzel intézi el az ellent.
Könyörgöm, tényleg nem lehetett az egyetlen pozitív részét a könyvnek úgy hagyni? Hogy ne kapjanak kedvenc szereplőink ismét golyót? Hogy nyaraljanak nyugodtan? Ennyire nem élünk fertős világban!

Mert a könyv csöpög a fertőtől és az aktuális viszonyoktól, történésektől. Ennyire ne hozzuk már bele a történetbe a mostani híreket, legyünk már fantáziadúsabbak! Mert a két fő szál egyike mi is lehetne, mint a fiatalkori molesztálás, abúzus. Könyörgöm, ha nincs ötlet, akkor nem kell regényt írni! (Ha meg aktuál terrorista helyzetről és politikáról akarok olvasni, akkor előveszek egy Réti László könyvet.)

Ráadásként Cyd sem a régi, persze most is kámfor, de mint aki megvilágosodott. Quasimodo-t meg egyetlen jelenetben láthatjuk, ahol is leteríti egy serpenyővel az őrá bízott védenc. Most komolyan???

A szövegezés az elején szinte teljesen Fable-szleng volt, nem volt egy normális mondat sehol.

Nemrég azonban közbejött egy horderős konfliktus is; késve észleltem, hogy az egylövetű csaj elmeroggyant, gyilkolós fajzat, maga a megtestesült döghalál; ám erre nem szívesen emlékezgetek. Erről inkább rémálmodni szoktam.

Aztán ez kicsit alább hagyott, olvashatóbb lett. Viszont akkor is akadtak benne bőven agyrém kifejezések, mint például az “Anyám, sörögess” vagy “Anyám ministrálj”. 

Összességében 6/10, mert néhol éreztem benne valamit a régi szép időkből, például a cinyós jeleneteknél, Kleptó nagy kedvencem lett. De ezek a jelenetek nagyon kevesen voltak megint és nem csak én hiányolom az egyensúlyt az utóbbi idők könyveiből.