Magyar írók tollvégen: Interjú Lylia Bloommal, az Életek trilógia írójával

Moly.hu-n találkoztam először Lylia Bloom nevével és az Ellopott életek akkor még csak készülőben volt, de már nagyon várta sok-sok könyvmoly.

Követni kezdtem én is az eseményeket Facebook-on is. Aztán végre elolvashattam és nagyon megfogott a könyv, mondhatni letaglózott, jó értelemben. Azóta megjelent a várva várt folytatása is és tavaly április végén egy újabb könyvét is megszerezhettük és olvashatjuk az Írónőnek.

Az interjút még tavaly tavasszal készítettem, a Csillagfény megjelenése előtt.

–  Annyit már tudnak az olvasóim rólad a könyvajánlóm végén lévő rövid írói bemutatóból, hogy a 30-as éveid elején jársz, egy pici fiú büszke anyukája vagy és közgazdászként végeztél szálloda szakon. Elárulnál még valamit magadról?

Az ország keleti csücskében élek egy kicsi faluban, pedig Budapesten születtem, és 24 éves koromig ott is éltem. Sokan kérdezik, hogy nem vágyom-e vissza. Habár néhány dolog hiányzik, mint pl. a mozi meg néha egy-egy plázázás, sokkal jobban érzem magam itt, hihetetlenül nagy a nyugalom.

– Több mint 10 éve írsz. Mikor és miért kezdtél el írni?

– Az egész úgy kezdődött, 14-15 évesen az akkori legjobb barátnőmmel elkezdtünk történeteket kitalálni, hogy mi lenne, ha találkoznánk a kiszemelt fiúval, aki ezt meg azt csinálná, mi pedig ezt meg azt reagálnánk. Aztán én elkezdtem ezeket a dolgokat leírni. A legelső novelláim még csak 1-1,5 oldalasak voltak, és általában magamat képzeltem a főhősnő helyébe. Aztán ahogy múltak az évek, és egyre több történetet írtam meg, lassan átváltott a fejemben a dolog, és már nem én voltam a főszereplő.

– Szoktál megtörtént eseményeket, valós személyeket beleszőni a történeteidbe?

–  Csakis apróságokat teszek bele a történeteimbe a saját életemből, és ezek általában észrevétlenül kerülnek bele. Viszont szerintem minden főhősöm „kap” egy kicsit belőlem. Egy-egy vonásomat vagy szokásomat utólag felfedezem bennük.

Egyetlen olyan történés van, amit tényleg a saját életemből vettem, szinte majdnem pontosan, de ezt még nem szeretném elárulni, mert a Védtelenül egyik kulcsmozzanata, sok dolgot lelőnék vele. 

– Ismerőseid nálad is keresik magukat a történetekben, hogy mikor és hogyan írtad meg őket?

– Nem keresik benne magukat, inkább azt hiányolják, hogy nem írok róluk könyvet. 🙂  A kollégáim állandóan azzal ugratnak, hogy ha róluk írnék, az biztosan nagyon sikeres lenne, mert az ő életük mennyire érdekfeszítő és eseménydús. 

– Az Életek trilógia nem egy szokványos történet, sőt, nagyon kemény témát feszeget. Gondoltad volna, hogy ilyen sikere lesz az olvasók körében az eddig megjelent részeknek?

– Egyáltalán nem számítottam ekkora olvasottságra. Arra főleg nem, hogy a Molyon egyetlen nap alatt 100 kívánságlistára kerül majd fel az Ellopott életek. Azóta több mint 50 csillagozást kaptam, ami számomra hatalmas szó!
A kiadótól tudom, hogy 15-20 könyvtárba is került a könyvből. Hihetetlen dolgok ezek számomra.

– Úgy tudom, hogy az előző két Aranymosáson, amit a Könyvmolyképző hirdet új tehetségek és kiadandó könyvek után kutatva, az Ellopott életekkel indultál, de nem jutott tovább. Most mégis hasonló témájú könyvet neveztél be, a Védtelenült. Viszont ez csak a borítótervből derül ki számunkra, az ott megjelentetett részlet egy romantikus könyv is lehetne. Nem gondolod, hogy ezért is kapsz esetleg ott több negatív kritikát, mert nem ez a megszokott tőled és már sokan beskatulyáztak?

Szerintem nem a beskatulyázás miatt kaptam negatívabb megnyilvánulásokat az Aranymosáson, hanem azért, mert a legelejéből tényleg nem derül ki, hogy kemény témát kap az olvasó. Utólag már látom, hogy hiába rejtettem el az apró utalásokat, hiába szerették az előolvasók, hogy rózsaszínből megy át sötétbe a történet, már az elején meg kell mutatni, hogy ez bizony nem egy rózsaszín lányregény. Ha újra beküldeném, biztosan átdolgoznám az elejét, és az egyik „csúnyább” résszel indítanám a sztorit. (Viszont ezt azért nem tettem meg, mert az Ellopott életek legeleje ugye prológussal kezdődik, ráadásul azonnal szinte a legdurvább résszel, és szerintem talán emiatt is lehet, hogy a múltkor elutasították – konkrét magyarázat híján csak találgatni tudok ezt illetően.)

Legutóbb viszont még lehetett fülszöveget is mellékelni a pályázati anyaghoz, és én ebben bíztam, mert a fülszövegből azonnal kiderül, hogy nem lesz egyszerű menet a történet.

– Ha már beskatulyázás… A hónap végén megjelenő Csillagfény merőben eltérő lesz az Életektől és egészen új oldaladat ismerhetik meg azok az olvasók, akik nem követnek moly-on, Facebook-on, blogon, mert ott azért már ízelítőt kaphattunk a romantikus írásaidból is. A beskatulyázás elkerülése végett is jelenteted meg a regényt?

– A Csillagfényt azért jelentetem meg, mert ő az én kis „szívszerelmem”. 🙂 A legeslegelső olyan történet, amit tényleg könyvnek szántam. Négy évvel ezelőtt írtam, úgy éreztem, ideje megvalósítanom a vele kezdődött álmomat. 

Biztosan vannak hibái, amik a javítások, bétázások ellenére is benne maradtak, de remélem, hogy akik majd elolvassák, élvezni fogják. Igazi romantikus, rózsaszín, jó hangulatba ringató könyv lesz.

– Alapvetően nem szereted megmutatni a karaktereidet, akik a fejedben élnek egy-egy könyv során, hogy kikről mintáztad. Most a Csillagfénynél mégis minden szereplőnek külön bemutatkozó kisfilmmel készültél. Miért?

– A Csillagfény szereplői régen fent voltak a blogon az arcukkal, ráadásul a FB-on is az első borítóképem egy hozzá készült montázs volt. Valahogy ez más, de nem tudom pontosan megmagyarázni, miért. 

A videó ötlete nem teljesen tőlem származik, bár azonnal megtetszett, amikor az egyik kedves ismerősöm javasolta. Marketingben nem vagyok túl jó, márpedig marketing nélkül nem lehet eladni semmit. Szóval a videókat reklámnak szántuk, jobban felfigyel rá az ember, mint egy szimpla képre. És nagyon tetszenek, mintha életre keltek volna a szereplők. Amikor végignéztem a legelsőt, még el is sírtam magam. 🙂

– Az Életek magyar szereplős a Csillagfény külföldi. Mit szeretsz jobban? Ha hazai karakterek vannak és hazai terep, vagy legyen teljesen más a környezet?

– Mostanában jobban szeretek magyar szereplőset írni. Régebben pedig a külföldi állt hozzám közelebb. Amikor írni kezdtem, nagyon kevés magyar helyszínes történetet olvastam, egyértelmű volt hát, hogy én is külföldi szereplőkkel dolgozzak. Aztán egyre többször olvastam, hogy mennyire kevés a magyar szereplős regény. Az Ellopott életek volt a legelső Magyarországon játszódó sztorim, de nagyon testhezállónak érzem. Végtére is, olyan helyekről írok, ahol jártam, olyan ételekről, amiket eszem. Szerintem könnyebb vele dolgozni. 

Persze ennek is megvannak a maga hátulütői, mert ha mondjuk a szereplőim egy bizonyos helyszínen épp nagyon boldogok, de az olvasónak rossz emléke fűződik a helyhez, nem biztos, hogy annyira át tudja érezni a főhősök boldogságát. Míg ugye, ha Amerika egy elképzelt városkájába teszem őket, akkor sokkal kisebb az esély ilyesmire. Viszont, ha nem ismerem a helyszínt, nem biztos, hogy igazán vissza tudom adni, hiába képzelem el.

– Mi van meg előbb a fejedben, a sztori, vagy a szereplők? Mármint, hogy a sztorihoz keresed az arcokat, vagy a már kitalált karakterek alakítják a sorsukat a fejedben?

– Hú, ez nagyon jó kérdés. Is-is. Van, hogy beugrik egy szereplő és azonnal tudom, hogy márpedig vele ez meg az fog történni. Máskor beugrik egy cselekmény, és azon gondolkozom, hogy ki legyen az, aki végigmegy az úton.

Aztán, ha megvannak a szereplők, kell keresnem hozzájuk „arcokat”. Még ha nem is mutatom meg senkinek, de kell, hogy legyen néhány kép, amit elővehetek, ha épp ihletre van szükségem.

– Van inspiráló könyved, íród?

– Vavyan Fable nagy kedvencem. Nem titok, hogy az Álomhajsza című könyve inspirált arra, hogy a Csillagfénybe beletegyek néhány jelenetet abból a filmből, amit a szereplőim forgatnak. Viszont mivel fantsyt/mesét egyáltalán nem tudok írni, ezek tényleg csak rövidke jelenetek.

– Van a hazai írókkal kapcsolatod? Véleményezték már az írásaidat?

– Néhány íróval volt szerencsém beszélgetni, tanácsokat kérni tőlük. Az egyik új Könyvmolyképzős szerzővel az első Aranymosás óta jóban vagyok, ő már véleményezett részleteket az írásaimból. Igyekszem tanulni azoktól, akiknek már sikerült, de olyanoktól is kaptam már nagyon sok jó tanácsot, akik hozzám hasonlóan még az amatőr írók cipőjében járnak.

– Mik a terveid a jövőre nézve? Van már új regény születőben?

– Ősszel mindenképpen szeretném, ha megjelenne az Életek harmadik, befejező része. Közben már körvonalazódik egy új történet a fejemben, de az még nagyon kezdeti stádiumban van. Aztán van egy régebbi regényem, ami szintén inkább a romantikus kategória, sok javításra szorul ugyan, de szeretném, ha valamikor megjelenne majd. 

Valamint gondolkozom egy novellásköteten is, régebbi, de persze átírt történeteim kapcsán, de ez még csak vázlatos terv.

– Ha a Védtelenül mégsem jutna most tovább a válogatáson (amit nagyon-nagyon sajnálnék, mert nagyon drukkolok), akkor tervezed annak is a magánkiadását?

– Először is nagyon köszönöm! Szeretném, ha sikerülne, mert nagyon szeretnék együtt dolgozni egy profi szerkesztővel, hogy láthassam azokat a hibáimat, amiket eddig még senki nem vett észre, és amikről valószínűleg nem is tudok.

Viszont, ha nem sikerül, akkor először megpróbálkozom ismét más kiadóknál, de mindenképpen meg fog jelenni – valamikor.

 

Azóta a Védtelenül megnyerte az Aranyomosás PublicStar díját és a kézirat is átíródott, Bízom benned címmel került a kiadó elé. Reméljük, hogy minél előbb láthatjuk és olvashatjuk nyomtatott formában!

Lylia Bloomról, regényeiről, novelláiról és terveiről még több információt tudhattok meg az alábbi oldalakon:

http://lyliabloom.blogspot.hu

https://www.facebook.com/lyliabloomoldala/