Köszöntjük az Édesapákat!

Sajnos sokkal rövidebb ideje ünnepeljük, mint az anyák napját és talán igazából még csak most kezd a köztudatba bekerülni, de Magyarországon június harmadik vasárnapja az apák napja. Szóljon az elismerés ma minden kiváló apának, nagypapának, dédpapának!

Nálunk férjem Lego-t kapott, katamaránosat, de a LEGO külön kisfilmmel is készült az apukáknak.

Halász Judit pár éve egy teljes albumot szentelt az apukáknak, „Apa figyelj rám” címmel. Nálunk ez a kedvenc „Koncertnéni” album és rendre énekelnek is belőle a lányok. Szabó T. Anna írta azt a verset, ami mai napig a legnagyobb kedvenc az albumról.

JÓ REGGELT!

Apa, apa, apa, a paplan!
Ne húzd a fejedre, jó?
Tudom, hogy hajnali hat van,
de a vasárnap nekünk való!

Játssz velem, jó? Apa, kérlek!
Bújj ki az ágyból, gyere!
Hoztam a robotom, nézd meg!
Most végre játszhatsz vele!

Apa, apa! A papucs itt van:
húzd fel, és adj kakaót!
Apa, apa, a palacsinta!
Megég, ha sokat hagyod!

Apa, apa, a papír, látod?
Rajzoltam apa-palotát!
Ez lesz a saját világod,
ahol minden csupa apaság.

Van benne íróasztal,
műhelyt is festek neked,
meg szőnyeget, azon fekszel,
és rajtad ugrál,
és téged gyomroz
az összes gya-gya-gya,
az összes gye-gye-gye,
az összes gye-gye-gyereked!

Ez pedig az én kedvenc apaversem, nekem írta Vitkolczi Ildikó idén tavasszal. Én ezzel a verssel emlékezem most is, mint tavasszal is.

Az apa

Az apa az a bástya,
ki a lánya könnyeit meglátva
– bár maga már nem gyerek -,
riadtan megremeg.
Az apa az a bástya,
ki néha
– akár egy kisgyerek –
a latyakban hempereg.
S a szidást anyától
fejét lesunyva,
komisz kölyökként hallgatja,
mert tudja,
jöhet tél és fagy és hó,
csak egy dolog a jó:
ha a lánya boldogan kiáltja: Hóhahó!

Az apa az a bástya,
aki nem bánja,
hogy olykor póniló,
hátán a szűk nyereg,
s a lánya integet,
– most éppen királynő -,
a fején korona,
aztán már idomár,
apa két lábra áll,
és ő is integet,
mint egy pajkos gyerek.

Apa az a bástya,
ki nagyon is bánja,
ha a lánya épp bálozik,
egy hím karján távozik,
és bár van cipő és tökhintó,
a fiú csak bitorló,
kit a végzet utolér,
mit minden apa megígér,
aztán meg könnyezik,
mikor a násznép megérkezik.

Apa az a bástya,
ki egyszer csak eltűnik,
a távolba lépeget,
talán még integet,
nincs már se póniló,
se cipő, se tökhintó,
eltűnt a nagy csoda,
és minden fény oda.
Egyszer csak vége lett,
nincs már se nagy gyerek
– ki latyakban hempereg -,
se apa, se nagyapa,
s ha kérdi az unoka,
most merre lépeget,
a leány elmereng,
talán a csillagok…
az egyik oly fényesen ragyog!