Az első fotográfiai témájú magyar nyelvű hírek 1839-ben jelentek meg, de a hazánkban készített első dagerrotípiát és annak készítését csak egy évvel később 1840. augusztus 29-én mutatták be Budapesten.

Ekkor tartotta a Magyar Tudós Társaság tizenegyedik nagygyűlését, ahol a 31 éves Vállas Antal, mérnök, matematikus, egyetemi tanár és az MTA tagja ismertette a dagerrotípia készítésének módját. A 175 éve megtartott előadáson arra kaphattak választ az érdeklődők, hogy hogyan lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy olyan ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek. A feltalálás idején még 15-30 perc volt az expozíciós idő, ami 1842-re már csak 10-60 másodpercet vett igénybe. Az eredeti Daguerre-Giroux fényképészeti felszerelést egy évvel korábban, 1839-ben a Bicskén létesítendő csillagvizsgáló részére vásárolta Nagy Károly Párizsban. Az elkészült két dagerrotípia – melyek további sorsát sajnos homály fedi – a Dunát és a Királyi Várat ábrázolta, de a korabeli beszámolók szerint nem sikerültek tökéletesen. Az eljárást ismertető könyvecske magyar nyelven még ugyanebben az évben, 1840-ben Zimmermann Jakab fordításában jelent meg.

„1840 augustus 29. Vállas Antal rt. a nemz. casino Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két, olajozás és égetés nélkül általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott elő; ’s az academia költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerreotyppel a Dunát és kir. várat vette fel. Daguerre eljárásában ibolyó helyett ibolyó festvényt használván; azonban a levegőnek csekély átlátszósága miatt az így előállított képen csak a pesti part mutatkozott teljes fényében. Növekedvén a ború, s így szerencsésebb próbához nem lehetvén reménység, a tagok immár az academiai terembe mentek által a folyó dolgok folytatására, mellyeknek nagy száma miatt a kísérlet e gyűlés folyamata alatt többé nem ismételtetett.” (A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. Ötödik kötet 1838-1840. Buda, A M. Királyi Egyetem betűivel 1842. 10. év, 73. lap)

Forrás: maimano.hu

Mondhatnám, hogy a véremben van a fotózás, mivel apukám fotós volt, de sajnos nincs.

Viszont mindig is érdekelt, jó kis orosz gépeken „kezdtem az ipart” kisiskolás koromban, Csajka, Szmena volt a társam egy-egy kirándulásnál. És akkor még erősen figyeltünk arra, hogy egy 24 kockás tekercs elég legyen egy hétre!

Manapság már több ezer képet készítek évente, amiért apu mindig is kiakadt, hogy minek kattogok annyit, tizede is elég. Hát igen, ő ugye értett hozzá, hogy elkapja a pillanatot, én csak remélem, hogy ez sikerül abból a több száz kattintásból, amit akkor éppen fontosnak tartok. Én csak remélni tudom, hogy egyszer leszek olyan jó – sok tanulás és gyakorlás után -, hogy egy ilyen képet tudjak lőni, mint ami tőle a kedvencem lett.

Addig is próbálkozom és azért akad egy-egy jól sikerült képem, mint például a borítókép. Vagy próbálkozom számomra érdekes látásmódokkal is, mint például ez a balatoni.

Vagy jöhetnek a tavalyi milánói képeim, amik kedvenccé lettek számomra.

Persze az örök és mindennapos fotótémáim a gyerekeim most már jó pár éve, a róluk készített (szerintem jó) képekből készülnek a nagyiknak, dédiknek az év végi fotónaptárak, magunknak a mesekönyvnek megírt fotókönyvek.

Hamarosan a kisebbik gyerekem teljesen átveszi majd a családi fotós stafétát, mert őt is sikerült Napajónak anno „megfertőznie” a fotózással. Két éve már szülinapra fényképezőgépet kért – és kapott – tőle. És a gyereknek tényleg a vérében van, nem egy kép volt már, amit felhasználtam tőle, csak rá ne jöjjön, hogy jogdíjat kérjen tőlem értük. 😉 Ráadásul, amire azt mondom, hogy milyen jó meglátás, azt magától kezdi el magyarázni, hogy miért fotózta úgy, én pedig csak az államat kaparom a földről. Itt is megmagyarázta, hogy direkt akarta úgy, hogy látszódik bal oldalon a levendula, meg az elválasztózsinór és a másik oldalán is a levendula.

Addig is, amíg a gyerektől tanulhatok majd, tanulok a sok fotós ismerősöm képeiből, lesem a technikákat és próbálkozom bőszen tovább.