Szállodamustra: Low cost tavaszolás az Erzsébet Park Hotelben, Parádfürdőn

Valahogy olyan érzésem volt ezzel a szállodával, mint a fapados légitársaságokkal. Ugyanoda érünk el, csak alacsonyabb áron és valamivel alacsonyabb színvonalon.

Igaz, nem is 4 csillagosnak hirdetik magukat, hanem csak 3+, így semmit nem is vethetünk a szemükre, sőt, ennyi pénzért teljesen korrekt szolgáltatás kapunk. Tavaly tavasszal teszteltük a szállodát.

Mivel két gyerkőccel mentünk, így apartmant kértem, ráadásul galériásat. Gondoltam, hogy imádni fogják a lépcső alatti kuckót játszósaroknak, a lépcsőt meg fel-le rohangászni és így is lett. Alul volt az ő birodalmuk, külön tévével és kinyitható kanapéval. Felül a miénk, franciaággyal, kanapéval, tévével, íróasztallal. A matrac is tökéletes volt, ritka eset, hogy ne túl puha, vagy ne túl kemény legyen és jót lehessen rajta aludni. Az egyetlen hátulütője a szobának, hogy a galéria része a folyosó fölött van. Így, ha nagyon hangoskodnak odakint, akkor olyan érzése van az embernek, mintha a szobában lennének a vendégek. Bár szerencsére ez csak egyszer fordult elő.

Ami viszont nagy hiányosság és nyűg így (nem is a napi egy fürdőlepedő kikérése és használata, az teljesen elfogadható, nem tudom miért hepciáznak ezen egyesek), hogy nincs a szobákban hajszárító. A portáról kell kérni és használat után vissza is vinni. Nem tudom azt sem, hogy mennyi van, de volt, hogy nem tudtak éppen adni. Vizes hajjal meg nem túl jó ötlet még ilyenkor a gyereket vacsorázni vinni, nyáron mondjuk nem probléma.

Két wellness részleg van, egy a régi szárnyban, ott van egy gyerekmedence, egy úszómedence és egy jakuzzi. Viszont hét közben csak 7-10-ig és délután 2-9-ig van nyitva. Az új szárnyban van egy 32 fokos élménymedence sok fúvókával és egy 38 fokos jakuzzi, úgyhogy mi ezt a részt preferáltuk inkább, ráadásul a medence is csak 90 centi mély, így a gyerkőcöknek is ideális volt.

Kaptunk ajándék borjegyet, így ittunk 1-1 pohár száraz bort, kimért, de egész jó fajta volt, nem az a néhol kapható folyóbor, amitől háromszor annyi lesz az ember gyomorsava. Egyik este kértünk koktélt is, mondjuk én kicsivel több rumot elviseltem volna benne, mert sokkal inkább ananász íze volt csak.

Bowlingoztunk is, 3000,- Ft/óra a bérleti díj. Ott valamiért kb. 18 fokra van állítva a légkondi, az nem túl kellemes tavasszal.
Van gyerekjátszósarok is, Én kicsi pónimos nagy, műanyag házikóval és egy csomóféle egyéb játékkal, hintalóval, favonattal, habtapival. Lehet társasjátékokat, kártyákat kölcsönözni a portáról ingyen, ami szintén egy nagyon jó ötlet.

Végére hagytam az ételt. A reggeli bőséges, svédasztal, belekötni igazán nem tudok, hacsak annyit nem, hogy gyerekeknek jó lett volna mondjuk csokigolyó is, ha ki lenne rakva. Meg esetleg némi aprósütemény a kávéhoz, ez azért más 3 csillagos szállodában is megszokott.
Vacsoránál mindig volt kétféle leves, háromféle második fogás (amiből egy mindig hal), háromféle köret és egy desszert. Na, itt már tudtam kötekedni. A gyümölcsleves nekem nem igazán jött be tejből és konzervgyümölcsből (ráadásul a gumiállagú fajtából). A desszerteknél pedig a cobbler és az aranygaluska tésztáját egy kaptafára, ráadásul piskótaszerű tésztából készítette a szakács. Így egyiknek sem volt köze az eredeti recepthez. Ettől függetlenül minden este abszolút jóllaktunk, mindig volt valami, ami nagyon finom volt, éhen biztosan nem maradt senki.

Itt érződött igazán a 3 csillag fogalma. Hiába tettek meg a pincérek mindent, amint fogyott bármi, máris pótolták, de az edények fele csorba és a 3 gyereketetőszékből egy, ami hibátlan. Egyet azért lehet használni, csak az élfólia lötyög a gyerek előtt. Egy viszont használhatatlan, mert nem mered a gyereket beleültetni, nehogy leessen előle az asztal, hát az eléggé kiábrándító. Apró dolgok ezek és nem horror összeg, amiből ki lehetne javítani és nem maradna az emberben egy kis keserű szájíz (remélem ezeket azóta orvosolták).
Akkor csak annyi különböztetné meg őket egy 4 csillagos szállodához képest, hogy nincs éjszakai portaszolgálat.

A parkja hatalmas, szuper játszótérrel, végében patakkal. A szobánk is szerencsére ide nézett, így csöndes volt, nem szerettem volna az utcai fronton aludni. Ott azért valószínűleg van zaj és nem annyira pihentető.

Kirándulási lehetőség is bőven akad, elég akár szemben a kórházban megnézni a gyógyvíz múzeumot, Parádsasváron üvegcsiszolást nézni vagy üvegfújást próbálni, vagy megmászni a Kékestetőt.

This slideshow requires JavaScript.