Egy szuper családi program: Vadaspark Szigethalmon

Két éve nyílt meg a vadaspark Szigethalmon, amiről már sok jót hallottam, de személyesen is teszteltük.

Baráti társasággal együtt látogattunk el ide, 9 felnőtt és 11 gyerek és nagyon kíváncsiak voltunk, mit is fogunk ott látni. Nekem a Vadaspark a Budakeszin lévő már gyerekkorom óta, így valami hasonlóra számítottam, de ez még sokkal jobb!

Hatalmas területen nagyon sokféle állat van, a gyerekekkel bő két órát voltunk ott, de még legalább ennyit el tudtak volna lenni. Lehet kétlábú és négylábú csemegét venni, hogy etetni is tudjuk őket, amire az állatok nagyon is számítanak. 🙂 Van külön állatsimogató rész is nyuszikkal, kecskékkel, birkákkal. Azért legyünk óvatosak, mert ugye az állatok haraphatnak, ahová ki is van ez írva, figyeljünk a gyerekekre, nehogy benyúljanak! Bár nem direkt csinálnák, csak hát ugye egy vaddisznó mondjuk nem háziállat. Nem tud tenyérből enni, viszont a csemegét nagyon szereti. Annyira, hogy szegényt elneveztük Vérdisznónak, ugyanis a nagy igyekezetben, hogy jóllakjon az egyszerre ötfelől érkező csemegéből (próbáltuk bedobálni a kerítés lyukán a csemegét), egy nagyot röfögött vagy morgott (a hangot hirtelen nem tudtam beazonosítani). Ezzel a fél társaságnál szívrohamot idézett elő, a gyerekeknél meg némi pityergést. Azért kapott még utána is kaját, nem ijesztett el minket. 🙂

Két játszótér is van, az egyik a park elején, a másik a végén, plusz pénzért pónilovagolni is lehet.

Felnőtt jegy 1200,- Ft, gyerekjegy 400,- Ft, diák és nyugdíjas 900,- Ft.

Remek szórakozás kicsiknek és nagyoknak, máskor is biztos megyünk!

(A képeket még tavaly nyáron készítettük, de mindig vannak újszülött állatkáik, érdemes követni a Facebook oldalukat.)

This slideshow requires JavaScript.