Miniszünidő sok gyerekkel – Szarvas és Gyomaendrőd

Új sorozattal jelentkezem, már régóta tervben van, anyag van hozzá bőven. A “Miniszünidő sok gyerekkel” túra első állomása tehát Szarvas és Gyomaendrőd! 🙂

Évek óta járunk a baráti körünkkel 3-4 napokra, évente 1-2 alkalommal. Az ország sok különböző pontját meglátogattuk már, de volt, ahová szívesen vissza is mentünk, mert olyan jó volt a szálláshely. Amihez azért vannak kritériumaink, mert el kell, hogy férjen 4-5 család, 10-11 gyerekkel, ráadásul 10 év a szórás az életkorok között és a nagyok már szeretnek együtt bandázni, aludni, tehát rájuk külön szobával kell már számolni. Így kell, hogy legyen 5-6 szoba, nagy társalgó és jó, ha van télire kemence, nyárra meg grillezési és kertben ücsörgős lehetőség, gyerekeknek szabad hely focizni, rohangászni, bent nagy konyha és nagy étkező. Sajnos mosogatógép csak egy helyen volt eddig, pedig igazán ránk férne mindig. 😀

Most Pünkösdkor Szarvas volt az úticél, Gyomaendrődön találtunk hozzá elég nagy és szabad szállást.

Első nap teszteltük a házinéni által ajánlott Liget Söröző és Éttermet, ami a fürdő mellett található. Korlátlan ételfogyasztás van 1 órán keresztül, 1550,- Ft/fő áron. Az egyetlen kitétel, hogy semmi nem maradhat a tányéron (persze pl. csont igen), de amit kiszedtél edd is meg! Máskülönben még egyszer felszámítják az összeget. Elsőre furcsának tűnhet, de normális, teljesíthető kérés és tényleg inkább mindent megkóstol az ember és többször fordul. Mert az ételekkel abszolút nincs gond, nem fogod ott hagyni, mert nem ízlik. Nagyon finoman, háziasan főznek, éhen nem marad senki, sőt! Még a rántott cukkini és a puliszka is isteni volt! Gyerekek sem maradnak éhen, még az én minimál evőm is talált fogára való tésztát, szóval választék van bőven levesből és főételből is. Desszert, ha jól emlékszem csak egy volt, de belém az már nem is fért.

Kipróbáltuk a fürdőt is. Nagy, tiszta, kinti-benti résszel, bőven el lehet férni, füves terület is volt bőségesen.

A medencékben is el lehetett férni még így ünnepi hétvégén is, ráadásul a kinti termál medence olyan meleg, hogy 10 percnél tovább már nem akarja az ember tovább főzni magát benne. Az úszómedence meg pont annyira hűvös, hogy ott inkább csak a mazochistábbak (és naná, hogy a gyerekek) érezzék jól magukat. 🙂 A gyerekek egyébként egész nap elvannak, rohangásznak egyik medencéből a másikba, szülők meg tudnak hűsölni a hűvösben egy sör mellett. Még én is, mert van békésszentandrási meggyes sör! 😀
Büfé is van jó pár, lehet válogatni is. Menüre ültünk be az egyikbe. Semmi extra, kocka leves és mirelit zöldség, a második viszont finom, töltött hús és sültkrumpli. A számla viszont már annál érdekesebb volt. A két helyen is kint lévő A4-es papírral ellentétben sikerült a 4 menüre összesen 500 Ft-tal drágábban felütni a tételeket. Nem is figyeltünk volna mi sem rá, ha nem barátnőm fizeti az egészet és nem nézzük meg, hogy majd én mennyivel jövök neki. A pincérünk értette mit akarunk, de nagyon csinálni nem akart semmit, mondván ő annyit üt, amennyit neki kell, végül odament valakihez, aki talán a főnök volt. Az nagy hanggal lecseszte a másik pincérlányt, hogy rosszul vannak kitéve az árak, nem is annyi a menü, de hozzánk oda nem jött volna. A pincérünk hozta az 500 Ft-ot és talán az elnézést elhangzott a szájából. Hmmm…. A tanulság megvolt, a számlát minden esetben előbb le kell csekkolni. Mondjuk jobb helyeken az úgy is működik, hogy kihozzák és hagynak időt, hogy átnézd, utána jönnek vissza érte, hogy kifizesd.

Bejártuk az Erzsébet ligeti lombkorona sétányt és felmentünk kilátóba is. Fizetős, de megéri.

A bátrabbak kiállhatnak az üvegfalú részbe is, hogy lenézzenek a mélybe. 😉 A lombkorona sétány nem túl magas, azt hittem ez is tényleg olyan magasra van építve, de ez csak az alsó szintje a kilátónak. Érdekes feladatok vannak közben a gyerekeknek, megismerhetik az ottani élővilágot belőle.
Viszont ha már erre figyelmet fordítottak és felhívják a figyelmünket például az ott élő madarakra és pénzt is szednek érte, akkor ők is figyelhetnének a madarakra! Több madáritató is van, viszont víz egyikben sem volt. 🙁 Remélem télen az etetésről azért gondoskodnak!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Utolsó napunkat Szarvason töltöttük.

20 éve nem jártam arra és akkor is csak egy évet. A Mezőgazdasági fősulin töltöttem havonta egy hetet, szóval a fősuli és a város túlfelén lévő vasútállomás között maximum csak az olcsó kajáldákat és jó sörözőket ismertük. 😉

Teszteltük a Premier Restaurant helyben készült fagyijait, amik nagyon finomak voltak. Ránézésre az ételek is, amiket körülöttünk szervíroztak. 🙂

Szarvason még két dolog van, amit semmiképp se hagyjatok ki, ha arra jártok! Az egyik az Arborétumban lévő Mini Magyarország, a másik pedig a hajókázás a Kőrösön a Katalin II-vel.

A Mini Magyarország makettjei felnőttnek és gyereknek is hatalmas élmény. Ráadásul minden tiszta, szép, évről-évre újdonságokkal készülnek, újabb és újabb miniatürizált épülettel. A legtöbb tud is valamit, nyílik, nyikorog, énekel, harangozik, verset mond. Köztük, előttük pedig futnak a vasúti szerelvények, csühögéssel a peronon várakozva pedig indulási értesítéssel. Zseniális!
Ma este pedig, ha épp arra járnátok pláne érdemes bemenni, mert külön készülnek A Múzeumok éjszakájára. A tegnapi főpróba képeit már láthatjátok.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A hajókázás pedig szenzációs!

A kapitány 34. éve szeli a habokat és mindent tud! 1 órás hajóút, végig mesél, sztorizik és kérdez is, a helyes válasz pedig a felesége által festett gyönyörű festmények egy-egy képeslapos változata.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A szállás most nem volt sajnos olyan, hogy ide vissza akarnánk majd menni.

Gyomaendrődön a Hanna vendégház kívülről nem is látszik fizetős szálláshelynek, felirat sehol nincs rajta, csak cím alapján találtuk meg. Alapjában véve a ház nagy, tiszta és jól felszerelt. Most jön a de… A szobák a felső szinten vannak, azokkal nem is lett volna baj, így, hogy 4 család ment és egyben lefoglaltuk az egészet, nem para, hogy csak 2 zuhanyazós, wc-s fürdő van és egy külön WC kint a folyosón az 5 szobára, megosztozunk. De hogy ezt hogy lehet így kiadni különálló szobákként is, nem is értem?!
A másik meg, hogy arról sem szólt a fáma, hogy szuper, hogy nagy az étkező-konyha, de azt a háziak is használják, ugyanúgy ott a kenyerük és jönnek vizet forralni, mikor mi is ott tüsténkedünk. Ráadásul egy nagy hűtő van, abban is a saját cuccuk ott van legalulra begyűjtve, a fagyasztóban nekünk pedig már csak a jégakkuknak volt hely. A lenti fürdőt ők használják, a lakrészükbe az étkező felől lehet bemenni, tehát a bejárat felé ők is arra járta ki-be, mondhatni rajtunk keresztül. A házinéni hiába kedves, segítőkész, ha nem hagynak teljes privát szférát a vendégeknek és mondjuk a bejárati ajtó előtt ücsörögnek, sörözgetnek a ház elején lévő kiadott lakrész bérlőivel. Értem én, hogy más is úgy érezte, hogy olyan, mintha egy rokonhoz menne vendégségbe az ember, de bevallom őszintén, nekem ez annyira nem jött be.
Pedig tényleg szuper szálláshely lehetne, ha csinálnának alulra egy külön konyhát és bejáratot, akkor még azt is elnézi az ember, hogy fent csak 2 fürdő van. A kert tágas, lehet focizni, rohangászni a gyerekeknek, grillezni is tudtunk (bár a grill nagyon McGyveres volt), még asztalok és székek is akadtak, bár ott is inkább a veranda rész lehetne ilyenkor a vendégeké, amin egyértelműen látszott, hogy a háziak használják.
A szállás.hu értékeléseket túlzásnak tartom, 7 pontál én nem adnék többet rá.