Étteremkritika: Sir Lancelot, Budapest

7 éve voltam itt utoljára. Úgy alakult, hogy a havi csajos (szabadestés anyukák) vacsira nem találtunk más helyet (a kuponos akciókat szoktuk lesni) és mivel a szabadulószoba a Podmaniczky környékén volt, így azt találtuk ki, menjünk ide. Szerencsére az este 9 órai foglalásnál már nem él a maximum 3 óra asztalbiztosítás, mert a konyha éjfélig, az étterem éjjel 1-ig van nyitva (amit nagyon nem szeretek egyébként az éttermeknél, pofátlanságnak tartom, hogy megszabják, meddig ülhetek ott és költhetem a pénzem, ha nem svédasztalos, hanem annyit fizetünk, amit rendelünk).

Hamarabb érkeztünk bő fél órával, de asztalt már tudtak adni, az utolsót a terem végén. Ami még jó is volt, mert így legalább valami nyugalmunk akadt végül, bár nem sok. Ugyanis két órán keresztül folyamatosan ment a műsor, mintha színházi előadást néztünk volna! Kardozó ifjak, kik vagy szerenádot adtak vagy táncoltak, tűznyelő, tűzzsonglőr, erőművész és ezek a szereplők folyamatosan, csak más-más számot előadva. Persze majdnem az összeshez leoltották a villanyt, így a tányérunkat nem igazán találtuk meg, még szerencse, hogy a szánkat igen. Volt, hogy idő sem volt a két szám között, néha akadt 5-10 perc szünet. Beszélgetni nem igazán lehetett a hangos zenétől vagy a szereplők üvöltő beszédétől, hogy a terem másik végében is hallják, hogy mit mond angolul és magyarul. Nem emlékszem, hogy régen is ennyire sűrű lett volna a műsor, nekem úgy rémlik, hogy akkor fél óránként volt 1-1 fellépő. Szóval üzenem a vezetőségnek, hogy sokszor a kevesebb több!

IMG_6827 másolata

Az ételek viszont fantasztikusak, a szakács előtt le a kalappal.
Bár nem olcsó a hely, a kétszemélyes tál 12.490,- Ft, de hárman sem bírtuk megenni, olyan bőséges volt. Evés szigorúan kézzel, a levest kivéve, ahhoz adnak kanalat, de a főfogáshoz csak kést, hogy szelni tudj, villa nincs.

Mindent összevetve, aki szórakoztatásra és finom ételre vágyik, esetleg külföldi vendégeket akar elkápráztatni, megtalálta a legjobb helyet. Baráti beszélgetős, csevegős estnek nem ezt ajánlom.